A négyes poszt átka

MOLNÁR CSABAMOLNÁR CSABA
2008.04.25. 00:55
Címkék

A szombati MKB-Euroleasing Sopron–MiZo Pécs 2010 szuperrangadóra készülvén nem csupán a vendégeknél okoznak gondot a sérülések, a soproniaknál sem mindenki egészséges. Horváth Zsuzsanna térde és Olekszandra Gorbunova bokája sincs teljesen rendben, ám a két bedobó nem hagyott ki edzéseket.

Nem úgy, mint Jelena Milovanovics. A húsvéti pécsi Magyar Kupa-döntő egyik kulcsfigurája, aki 17 pontjával a győztes zöld-sárgák egyik legjobbja volt,ráadásul a hajrában nagyon fontos triplákat dobott, a március 23-i meccs óta nem lépett pályára. Először a térde, majd bokasérülése akadályozta meg benne. Úgy tűnik, a négyes poszt el van átkozva, hiszen a pécsieknél az Achillesével küszködő Emilija Podrug szintén ebben a szerepkörben játszik. Milovanovics még mindig rehabilitációs kezelésre jár, pénteken próbálkozik először az edzéssel.

„Kilencven százalék, hogy Jelena nem lép pályára a Pécs ellen. Még szerencse, hogy az ugyanezen a poszton is bevethető Károlyi Andrea felépült vádlisérüléséből. Egy kicsit még aggódom a szombati negyed négyes kezdés miatt, tudniillik ez most munkanapnak minősül. Ennek ellenére remélem, szurkolóink össze tudják egyeztetni a munkájukkal, hogy kijöjjenek az Arénába a csapatot biztatni. Viszont a tévéközvetítés érdekében belementünk abba, hogy péntek helyett szombaton legyen az összecsapás” – mondta Török Zoltán, a soproni klub ügyvezető igazgatója.

Legfrissebb hírek

Szappanos Péter talán az év védését mutatta be – így lett a forduló legjobbja az NB I-ben

Labdarúgó NB I
10 perce

Kerethirdetés előtt – kik indulnak harcba az A-ligáért?

Magyar válogatott
42 perce

Keddi sportműsor: Bajnokok Ligája-mérkőzések; Marco Rossi keretet hirdet

Minden más foci
7 órája

Antonelli, az olasz király; Vitális a Real Madrid ellen készül

E-újság
7 órája

Moór Ádám evezős sprintben a legjobb nyolc között, Tamás Rebeka 100 méter gyorson hetedik Dakarban

Egyéb egyéni
7 órája

Ki marad a végén? – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
8 órája

A kispad és környéke – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
8 órája

Aubameyang visszatért, a Depor a hajrában fordított az Osasuna ellen

Spanyol labdarúgás
8 órája