Haller küzd az indulásért

K. E.K. E.
2008.04.24. 00:11
Címkék

Továbbra sem mond le pekingi álmairól Haller Ákos, és bízik abban, hogy a hátralévő hónapokban sikerül kiharcolnia az olimpiai kvótát. Nincs könnyű helyzetben, hiszen társa, Pető Tibor, akivel kétszer a világ legjobbjai voltak kétpárban, nemrég visszavonult. Vagy új társsal, vagy új hajóegységgel vívhatja csak ki az olimpiai részvételt. „A hét végi, szegedi válogatóversenyen Erdélyi Zsolttal kétpárban indulok, és négypárban is szerencsét próbálok Erdélyi, Szekér László és Orbán Gergő mellett – mondta Haller. – Nem adom fel, bár elismerem, kegyetlenül nehéz lesz kvótát szerezni. A válogató után a májusi müncheni Világkupaversenyen is jól kell szerepelnünk, csak ebben az esetben indulhatunk a júniusi, poznani pótkvalifikációs versenyen. Ott pedig mindenki kvótát akar majd szerezni. Talán négypárban van a legjobb esélyem arra, hogy újra olimpiai résztvevő legyek.”

Legfrissebb hírek

Habkönnyű győzelemmel hangolt a Veszprém a klub-vb nyitányán

Kézilabda
3 perce

Ökölvívás – Kuhta Vladiszlava is döntős az Eb-n!

Ökölvívás
43 perce

Szoboszlai Dominik: Nagyon fontos a jó kapcsolat a sportolók és az újságírók között

Magyar válogatott
1 órája

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte!

Magyar válogatott
1 órája

Tenisz: Mokán István Damján elődöntős az U16-os Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Diário As: 1.2 millió dollárt ajánlott fel a szövetség dolgozóinak a vb-győztes csapat egyik tagja

Foci vb 2026
1 órája

A férfiak és a nők sem birtak a csehekkel a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2 órája

Infantino párbeszédet szorgalmaz a tervezett FIFA-reformok előtt

Minden más foci
2 órája