Fogynak a pécsiek

MOLNÁR CSABAMOLNÁR CSABA
2008.04.24. 00:11
Címkék

Szombaton sorsdöntő mérkőzést játszanak Sopronban, a címvédő MKB-Euroleasing a MiZo Pécset fogadja. Jelenleg a hibátlan baranyai együttes áll a tabella élén, a hét végi házigazda követi egyetlen vereséggel, amelyet decemberben éppen Pécsett szenvedett el (81–61). Ahhoz, hogy a rájátszásra a sorrend megváltozzon, a soproniaknak 21 pontos győzelemre lenne szükségük.

Mivel ez lesz az alapszakasz utolsó játéknapja, óriási várakozás előzi meg a két Euroligaszereplő egyébként is mindig pikáns összecsapását. A pécsiek annak ellenére sincsenek könnyű helyzetben, hogy viszonylag nagy különbségű vereséget is elszenvedhetnek, hiszen kevesebb a hadra fogható játékosuk, mint az ellenfélnek. Heller Anita elszakadt térdszalagját szerdán ismét megműtötték, Sarok Nikolettre sem számíthat már ebben az idényben Rátgéber László, a juniorbajnokság döntőjében megsérült Krivacsevics Tijana csak kedden mozgott először. A legnagyobb gondot Emilija Podrug fájó Achillese jelenti a pécsieknek, a kitűnő center ki is hagyta a keddi edzést, pedig a horvát kosárlabdázó fontos láncszeme a pécsi gépezetnek.

„Napok óta fáj az Achillesem, kénytelen voltam orvoshoz menni. Úgy gondolom, ez a sérülés nem annyira veszélyes, hogy ne tudnék szombaton pályára lépni Sopronban, de majd az orvosok eldöntik. Már újra edzek, mindenképpen ott akarok lenni a csapatban” – adott tömör jelentést állapotáról Emilija Podrug.

Legfrissebb hírek

Szappanos Péter talán az év védését mutatta be – így lett a forduló legjobbja az NB I-ben

Labdarúgó NB I
9 perce

Kerethirdetés előtt – kik indulnak harcba az A-ligáért?

Magyar válogatott
41 perce

Keddi sportműsor: Bajnokok Ligája-mérkőzések; Marco Rossi keretet hirdet

Minden más foci
7 órája

Antonelli, az olasz király; Vitális a Real Madrid ellen készül

E-újság
7 órája

Moór Ádám evezős sprintben a legjobb nyolc között, Tamás Rebeka 100 méter gyorson hetedik Dakarban

Egyéb egyéni
7 órája

Ki marad a végén? – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
8 órája

A kispad és környéke – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
8 órája

Aubameyang visszatért, a Depor a hajrában fordított az Osasuna ellen

Spanyol labdarúgás
8 órája