Dwight Howard és Chris Paul a fővezér

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
2008.04.24. 00:11
Címkék
Az első két meccs után úgy tűnik, felesleges volt félteni a New Orleans Hornetst az NBA rájátszásától.

A fennállása legjobb alapszakaszát produkáló, a Nyugati főcsoportban a Lakers mögött második kiemeltként a playoffba jutó New Orleans Hornets elképesztő magabiztossággal játszik a Dallas ellen, a második mérkőzést 127–103-ra megnyerve 2–0-s előnyt szerzett a Mavericks ellen.

Chris Paul pedig maga a csoda: az irányító élete második rájátszásbeli fellépésén klubrekordot döntött. Muggsy Bogues 1993-as 15 gólpasszos playoffcsúcsát adta át a múltnak 17 asszisztjával, ami több mint kétszer annyi, mint amennyit Jason Kidd kiosztott (8) a túloldalon. Dobott még 32 pontot is, így nem csoda, hogy edzője, Byron Scott ömlengett a játékáról a meccs után.

„Aki itt volt ezen a meccsen, láthatta, hogyan válik Chris a liga legjobb irányítójává – mondta Scott. – Eddig sem volt panaszunk rá, de most, amikor igazán számít, magasabb szintre tudja emelni a játékát. Erre csak a legnagyobbak képesek, és Chris mindenképpen a mai NBA egyik legjobb kosarasának mondható.”

A Hornets a következő két meccsét Dallasban játssza, és ha Chris Paul így folytatja, a csapat tíz év után megtöri nyeretlenségét a texasi városban.

Az Orlando–Toronto párharcot is egy fiatal zseni határozza meg. Dwight Howard, a Magic centere egymás után a második meccsén is eljutott 20-20 pontig, illetve lepattanóig. A 104–103-as győzelemhez nagyon kellett a remeklése, hiszen a kiváló tripladobóiról híres Magicnek nem ment távolról, 31 kísérletből csak kilenc volt eredményes. A palánk alatt azonban nem akadt vetélytársa Howardnak, aki 2–0-s előnyhöz juttatta az Orlandót.

A San Antonio a jól ismert Tony Parker, Manú Ginóbili, Tim Duncan hármasnak köszönhetően 102–96-ra verte meg a Phoenixet, a Spurst tavaly (is) a bajnoki címig repítő trió csapata pontjaiból 79-et szerzett, így kényelmes előnnyel utazhat a Sunshoz. A meccs előtt átadták Ginóbilinek a legjobb hatodik embernek járó trófeát, amelyet az argentin a phoenixi Leandro Barbosa orra elől csípett el.

A Boston csatárát, Kevin Garnettet választották meg az idény legjobb védőjátékosának, a tavalyi első Marcus Camby (Denver) és Shane Battier (Houston) előtt.

Milwaukee-ban bemutatták a csapat új vezetőedzőjét, Scott Skilest, aki négy évre írt alá a Buckshoz, ahol Larry Krystkowiakot váltja.

Legfrissebb hírek

Miért bántanak minket? Késely Ajnát lehangolták az Eb-ezüstéremre kapott internetes reakciók

Úszás
36 perce

Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg

Minden más foci
56 perce

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
1 órája

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
8 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Elkel a szuperkupa, kezdődik az európai labdarúgóidény

E-újság
8 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
8 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
8 órája