A rutintalanság lett a legfőbb ellenérv

2008.04.24. 00:11
Címkék

utánpótlásunkból merítve akarunk az élen végezni. Pusztán csak azért, hogy bajnokok legyünk, nem kívánjuk feladni hosszú távú stratégiai céljainkat.”

A klubvezető teóriája szerint, ha három, magyar szinten kiemelkedőnek számító légióst igazolnak télen, akkor több esélyük lenne most az élen végezni – de nem ez a céljuk. Domonyai László szerint nem azért fektettek annyi energiát az agárdi Sándor Károly Akadémiába, hogy légiósokat vegyenek.

„Vegyünk egy konkrét példát arra, mit értünk az MTK által kínált labdarúgó-életpálya modellen – fejtegette Domonyai László. – Néhány éve azt mondtam, mondjuk, Pintér Ádám édesanyjának: mi futballistát nevelünk a fiából, higgyen bennünk, ha valóban sokra hivatott a fiú, tizennyolc évesen stabil élvonalbeli játékos lehet, és ha tehetsége erre predesztinálja, külföldön futhat be karriert. Ha légiósokkal rövid távú eredményekre törekednénk, Pintér anyuka joggal kérdezné tőlem: Domonyai úr, miért a légiós játszik? Amikor ősszel a Zalaegerszeggel csatáztunk, ellenfelünk kilenc légióssal állt fel, mi pedig rendszeresen kilenc olyan játékossal, aki a Sándor Károly Akadémiáról érkezett. Maradjunk annyiban: az eredményeken túl hosszabb távú elképzeléseink vannak arról, hogyan neveljünk futballistákat, és milyen futballt akarunk játszani.”

Az ügyvezető szerint a példákat hosszan lehetne sorolni: szerinte az említett Pintér Ádámot az összes NB I-es klub szívesen látná – de két évvel ezelőtt egyik sem tette volna be a kezdőcsapatba, csak az MTK. És a most 17 éves Molnár Marcell két év múlva kapós lehet, de egyelőre csak a kék-fehérek ismerik, ők tudják, mire lehet képes.

Domonyai László elmondta: szükségtelennek érzi bizonygatni, hogy meg akarják nyerni a bajnokságot. Szerinte aki látta az MTK játékosait Debrecenben eufóriában ünnepelni a győzelem után, és látta őket összetörten ülni a győri stadion vendégöltözőjében, tudja: ezek a fiúk mindig győzni akarnak.

Legfrissebb hírek

Férfi röplabda: drámai meccsen győzte le DEAC a Pénzügyőrt

Röplabda
29 perce

A felső lécet súrolta a 11-es – a Kisvárda–Fradi meccs legjobb képei

Labdarúgó NB I
30 perce

Rangadót nyert Zsolnán a DAC, és ötpontos előnnyel vezet

Minden más foci
47 perce

Güler bombagólját követően Mbappé zseniális lefordulás után volt eredményes

Spanyol labdarúgás
59 perce

Kocsis Csillag aranyérmet nyert a SUP-világbajnokságon

Kajak-kenu
1 órája

Európai kézilabdaligák: Máthé Dominik nyolc gólt szerzett

Kézilabda
1 órája

Öt gólt szerzett a Sociedad, nyert a Celta Vigo és az Osasuna is

Spanyol labdarúgás
1 órája

Erste Liga: tízgólos meccsen nyert a címvédő Gyergyó

Jégkorong
1 órája