„A foci jövője nőnemű!”

Március 14-én, a Magyar Olimpiai Bizottság díjátadó ünnepségén találkoztam Gaál Gyöngyivel, a legkiválóbb magyar hölgy labdarúgóbíróval: a törékeny, szőke fiatalasszony a „Nők Sportjáért” kitüntetést vehette át Schmitt Pál MOB-elnöktől. Feltűnt, hogy talán egyetlen díjazott sem hatódott meg annyira az ünnepségen, mint ő, aki már magyar NB I-es férfimérkőzésen is fújhatta a sípot, elsőként azok közül, akiknek kettessel kezdődik a személyi számuk… Meglehet, Joseph Blatter FIFA-elnök néhány évvel ezelőtti kijelentését – „A foci jövője nőnemű!” – komolyan kell vennünk…

Árulja el, kapóra jön az ön pályáján, hogy a gyengébb nemhez tartozik, vagy ellenkezőleg: a szigorúan férfiközpontú társadalomban

kétszer annyit kell teljesítenie egy nőnek a sikerhez?

Tizenharmadik éve fújom a sípot, vagy lengetem a zászlót a partvonal mellett, s inkább előnyét érzem női mivoltomnak – mondta Gaál Gyöngyi. – Habár nem tagadom, gyakran előfordul, hogy a szurkolók visszaküldenének a konyhába. Igaz, az utóbbi időben egyre ritkábban.

Konkrétan mi az előny?

Például az, hogy rendszerint már a bemelegítésnél megtapsolnak, nagyon sokan megismernek, nevemen szólítanak. És ha olykor kapok is a szidásból, mindig nyomdafestéket tűrő hangnemben. Higgye el, a futballszurkoló alapvetően udvarias, tiszteli bennem a nőt.

Emlékszik még első NB I-es férfimeccsére?

Persze hogy emlékszem, hiszen szinte tegnap volt: kétezer-hét február huszonnegyedikén a Kaposvári Rákóczi fogadta a Vácot, s úgy érzem, nem vallottam szégyent. Igaz, a kilencven perc végére kicsit elfáradtam, de hát én amatőr vagyok, a játékosok meg profik. Szerencsére nem volt nagyobb hibám.

Megjegyezte a Nemzeti Sport osztályzatát?

Hogyne, nyolcast kaptam, és csupa jót írt rólam a kollégája.

Sohasem okozott gondot a férfimeccsek követése, mármint a futómennyiséget tekintve?

A kétezer-hatos oroszországi U20-as női világbajnokságon mindenféle szupergépekkel centire lemérték a futóteljesítményünket – nekem nyolc-tíz kilométeres értékek jöttek ki, ami férfi bírónak is becsületére válik.

Egyébként mennyit edz?

Sokat. Minden kedden és csütörtökön hivatalos edzésünk van az MLSZ szomszédságában, a SportMax sporttelepén, ezenkívül rendszeresen lejárok futni a BEAC-pályára. Mindig labdaközelben kell lennem, csak úgy tudok hitelesen fújni.

Mennyire figyelik egymás sikereit önök, női bírók? Azt gondolnám, egyfajta „titkos társaságot” alkotnak.

Azt azért nem, de mi, FIF-Abírók állandó e-mail kapcsolatban vagyunk egymással. Képzelje, az osztrák Tanja Schett két hete Bundesliga kettes meccset vezetett, első nőként Ausztriában!

Le a kalappal. Egyébként kit tekintenek úttörőnek maguk között?

Talán a francia Nelly Viennot-t. Két éve majdnem lengetett a férfivébén, az utolsó fizikai rostán hullott ki, túl a negyvenen már nem bírta a sprinteket.

Ön viszont úgy fut, mint a nyúl. Mire lehet ez elég a közeljövőben?

Arról álmodozom, hogy kijutok a pekingi olimpiára, benne vagyok a bő keretben. Eddigi legnagyobb élményem – amellett, hogy NB I-es meccset vezethettem – a tavalyi kínai női világbajnokság volt: négy meccsen dolgoztam, a vuhani Kína–Norvégia mérkőzésen ötvenkétezer néző előtt. Abban a hangzavarban még megilletődni sem mertem.