Nagy pénz, nagy kézi
Innen Vladimir Oszmajics, Ratko Djurkovics és – a már meccs közben sportágat váltó – Bajusz Sándor nyúlhat a legmélyebben a zsebébe, onnan meg Gál Gyula: mindannyian 400 ezer forinttal rövidítik meg a családi kasszát.
Megérdemlik, jut még az eszembe, hiszen – a televíziós közvetítés jóvoltából országos nyilvánosság előtt – rosszabb reklámot csaptak az amúgy méltán népszerű sportágnak, mintha a hatvan perc alatt egy gólt sem dobtak volna.
Aztán eljutok ahhoz a részig, hogy „…a büntetési tételek az érintettek becsült havi jövedelmének még negyedét, egyes esetekben tizedét sem érik el”. Hirtelenjében jobban hátrahőkölök, mint Gál Djurkovics balegyenesétől. Gyors osztás-szorzás: ezek a legények jóval millió felett kereshetnek egy hónapban – a kérdés csupán az, hány millió felett.
No nem mintha sajnálnám tőlük: az egyik csapat a Bajnokok Ligájában menetelt sokáig, a másik éppen a KEK-döntőre készül. Kézmozdulataikkal (nem az ütésekre gondolok!) ezreket vonzanak a gyakorta szűknek bizonyuló csarnokokba, természetes hát, hogy megkérik a minőségi szórakoztatás – és teljesítmény – árát. Kis pénz, kis foci – szólt hajdanán Puskás Ferenc aranyköpése.
Nagy pénz, nagy kézilabda – mondhatjuk ma. Régen a futballistákat irigyelte idehaza mindenki. Ezek a falábúak a nagy semmiért tömik meg a zsebüket – köpködtek rájuk. Hogy tiszta legyen a kép: mostanság a legtöbb labdarúgó annyit keres, hogy abból az összegből Oszmajics be sem tudná fizetni a bírságot. A mifelénk megforduló C- vagy éppen D-kategóriás amerikai kosaras el sem repülne Európába ezért a bérért.
Egy nevesebb kézilabdázó pedig jót röhögne, ha Szegedről vagy Veszprémből ilyen ajánlattal kopogtatnának nála. De, ismétlem, nincs ezzel bajom. S nem csak azért, mert Djurkovics vasárnapi arcát látva nem is mernék mást írni…
Legfrissebb hírek
