Végül elkerülték a Falcót

CH. GÁLL ANDRÁS, NÉMETH ZSOLTCH. GÁLL ANDRÁS, NÉMETH ZSOLT
2008.04.20. 00:54
Címkék
A Fodor Márton, Stanley Ocitti, Jermaine Thomas trió 60 pontjával a végére felőrölte a bajnokot a vasi csapat, és ezzel a hetedik helyről kezdheti a rájátszást.

Érdekes meccsnek ígérkezett, annyi szent… Pór Péter, a vendég bajnokcsapat edzője kínjában mefisztói kacajra fakadva söpörte le azokat az eszement feltételezéseket, amelyek szerint a Szolnok nem is nagyon erőltetné a győzelmet a vasi végeken – hogy aztán az Andrius Jurkunas egészségi állapotát firtató kérdésre sejtelmesen ennyit mondjon: „Egy kicsit még érzi a sérülését, de ha ezen múlna a negyeddöntőbe jutásunk, akkor bevetném. Így azonban tartalékolom a playoffra…”

Krivacsevics Dragoljub, a hazaiakat kisebbfajta csodaként a felsőházba eljuttató körmendi szakvezető roppant önkritikusan jegyezte meg: „A soproni vereség megroppantotta a csapatot, azóta nem úgy megy, mint azelőtt, a végtelennek tűnő nyerő széria idején. Különösen a támadójátékunk akadozik, most meg Fodor Gergely válla is megsérült, három hétig nem számíthatunk rá. Ed McCantset pedig el kellett tanácsolnunk, mert nem sok hasznát vettük, ellenben sokba került…”

Az első percek mintha a Krivi becenévre hallgató edzőt igazolták volna: dadogott a labda a körmendi kezekben, Vernard Hollins és főleg a veterán Góbi Henrik viszont remekelt a látogatóknál. Aztán Trummer Rudolf és Fodor Márton elkezdte hármasával szórni a hazai pontokat, és 18–11-nél Pór mester kikérte első idejét. Fel is jöttek a Tiszapartiak, de a második negyedben meg Stanley Ocitti kapta el a fonalat, és amikor harmadik tripláját is beverte, először mutatott tízpontos különbséget az eredményjelző (42–32). A virágos hazai jókedvet csak fokozta, hogy valaki elkiáltotta magát: „Kaposváron 39–19-re ég a Nyíregyháza!”

Ezzel elérhető közelségbe került az alapszakasz hetedik helye és a nagy esélyes Falco elkerülése a rájátszás első körében.

Harazin Tamás és Cseh György faragott valamit a differenciából, majd Donatas Sabaliauskas első hármasa a hazai edzőt is időkérésre késztette (46–45). Félidőben öt ponttal ment a Körmend.

Ocitti nevét skandálta önfeledten a publikum, ebből kitalálható, hogy a színes bőrű amerikai negyedik hármasát is a gyűrűbe suvasztotta, majd Fodor – az egészséges – másolta le társát, és 56–45-nél újra dalra fakadt a vasi kórus. Jermaine Thomas és Thomas Kelley párharca ritka élményt jelentett, utóbbi egymaga tartotta versenyben a bajnokot.

Kelley úgy kosarazott, mint tavaly júniusban, amikor aranyéremhez segítette a Szolnokot, pechjére remek dupláit Fodor hasonlóan pazar triplákkal semlegesítette. Kezdett elmenni a meccs – mármint a Szolnoknak –, Fodor és Ocitti szép összjátékkal növelte az előnyt, ketten együtt akkor már kilenc hármasnál tartottak. A kegyelemdöfést Ferencz Csaba hárompontosa adta meg, a labda a palánk tetejéről(!) szédült be – ráütve ezzel a pecsétet a Körmend hetedik – és a Szolnok hatodik – helyére az alapszakaszban.

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik: Nagyon fontos a jó kapcsolat a sportolók és az újságírók között

Magyar válogatott
25 perce

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte!

Magyar válogatott
48 perce

Tenisz: Mokán István Damján elődöntős az U16-os Eb-n

Utánpótlássport
49 perce

Diário As: 1.2 millió dollárt ajánlott fel a szövetség dolgozóinak a vb-győztes csapat egyik tagja

Foci vb 2026
52 perce

A férfiak és a nők sem birtak a csehekkel a sakkolimpián

Egyéb egyéni
1 órája

Infantino párbeszédet szorgalmaz a tervezett FIFA-reformok előtt

Minden más foci
1 órája

Részleges szalagszakadást szenvedett a Nyíregyháza kapusa

Labdarúgó NB I
2 órája

A tökéletes szezont nem adták ingyen – sztárportré Masai Russellről

Képes Sport
2 órája