Hozták a kötelezőt

2008.04.18. 00:00
Címkék

A hétfőn elszalasztott esély (hazai pályán döntetlen a Wigan ellen) mintha lavinát indított volna el a keddi, Liverpool elleni Bajnokok Ligájaelődöntőre készülő Chelseanél. Roman Abramovics, a klub orosz tulajdonosa azt tervezi, hogy a közeljövőben remélt trófeahalmozás jegyében tíz játékosától is megválik, köztük olyan neves futballistáktól, mint Andrij Sevcsenko, Didier Drogba (ők maguktól is mennének), Frank Lampard, Claudio Pizarro, Florent Malouda, Juliano Belletti vagy éppen Shaun Wright-Phillips. A vérfrissítéssel Avram Grant menedzser is egyetért, pedig az is elképzelhető, hogy a jövő Chelsea-jének felépítése már nem az ő feladata lesz.

De hogy jelenleg ő az úr a háznál, azt a Tal Ben Haimnak kiszabott 80 ezer fontos (!) büntetés is jelzi. Az izraeli mester azért emelt ki honfitársa zsebéből ennyi pénzt, mert a válogatott futballista a minap Grantre nézve meglehetősen becsmérlően nyilatkozott, kiemelve, hogy a menedzser szakértelme meg sem közelíti José Mourinhóét, a gárda korábbi edzőjéét. A futballista ráadásul nehezményezi, hogy nem kap játéklehetőséget Grantnél, ami főleg azért fájó számára, mert Mourinho állítólag ígéretet tett neki a sorozatos szereplésre.

Ezután pláne nem meglepő, hogy Ben Haim a csütörtökre előrehozott bajnokin sem szerepelt, igaz, nem hiányzott a játéktérről, csapata nélküle is legyűrte az Evertont, méghozzá a hétfőn is eredményes Michael Essien találatával. A Chelsea tehát hozta a kötelezőt (immár 15 mérkőzés óta nem kapott ki az Evertontól), egyszersmind nyomást gyakorol a „kékek” előtt jelenleg két ponttal vezető Manchester Unitedre, amely szombaton a Blackburn vendége lesz. Ne feledjük, április 26án a két bajnokaspiráns egymással találkozik a londoni Stamford Bridge-en.

Legfrissebb hírek

Férfi röplabda: „A hazai bajnokságban játszunk nemzetközi meccseket…”

Röplabda
5 perce

Pápai Olivér bronzérmes 400 méter gyorson a rövid pályás úszó-vk-n

Úszás
5 perce

A FIFA húszezer dolláros büntetést rótt ki a spanyolokra

Spanyol labdarúgás
35 perce

A göbbelsi propagandához hasonlította a Real Madrid kommunikációját Javier Tebas, a klub válasza nem váratott magára

Spanyol labdarúgás
48 perce

Változtatott az MLSZ, mégis lehetnek nézők a Honvéd–DVSC bajnoki meccsen

Labdarúgó NB I
55 perce

Polonkai Noel 50 méterről lőtt gólt az olaszoknak, alapember az osztrák másodosztályban

Légiósok
58 perce

Százmillió forint hiányzik a Sopron KC költségvetéséből

Kosárlabda
59 perce

Az óvodában kell kezdeni! – Hosszú Kávé Darabos Balázzsal

Képes Sport
1 órája