Kis gól is lehet a legfontosabb

K. J.K. J.
Vágólapra másolva!
2008.04.17. 00:30
Címkék

A minap arról lehetett olvasni a BBC pletykarovatában, hogy Steve Bruce, az élvonalbeli Wigan menedzsere szeretné csapatához csábítani Gera Zoltánt. Köztudomású, hogy az egyik legjobb magyar futballista mindenképpen a Premier League-ben akar játszani, ugyanakkor megállapítható: ehhez nem feltétlenül szükséges klubváltás. Gera együttese, az angol második ligában (Championship) szereplő West Bromwich Albion ugyanis megnyerte kedden megrendezett bajnokiját az ősi rivális Wolverhampton otthonában, ráadásul a mérkőzés egyetlen gólját a magyar válogatott csapatkapitánya szerezte tetszetős támadás végén.

„Nem a legnagyobb gólom volt a mostani, de talán az egyik legfontosabb” – olvasható Gera Zoltán internetes blogjában. És tényleg: idénybeli hetedik bajnoki találatával nem csupán megnyerte a rangadót a West Bromnak, hanem három fordulóval a zárás előtt a tabella élére lőtte csapatát. „Most mi állunk a tabella élén, és azt szeretném, ha a bajnokság végéig ott is maradnánk. Nem akarok ismét a Wembleybe menni” – utalt arra Gera immár a BBC-nek nyilatkozva, hogy a feljutásért rendezendő rájátszás helyett automatikus feljutást vár együttesétől.

Amire most már jó esélye van a West Bromnak. Egyrészt azért, mert bajnoki éllovasként a saját kezében van a sorsa, és azt sem árt kiemelni, hogy Geráék nagyszerűen hajráznak. Március elseje óta tíz mérkőzést játszottak a Championshipben, csupán egyszer kaptak ki, ötször nyertek, négy alkalommal pedig döntetlenre végeztek, vagyis a maximálisan megszerezhető 30 pontból 19-et begyűjtöttek. A következő két körben egyaránt kiesés ellen küzdő csapattal találkoznak (mennek a Norwichhoz, majd a Southampton érkezik hozzájuk), az utolsó fordulóban pedig a Queens Parkhoz, Buzsáky Ákos gárdájához látogatnak.

Legfrissebb hírek

Itt az első NS-dokumentumfilm: Videoton 1985 – A magyar futball utolsó csodája; Kovács Zoltán visszatért Diósgyőrbe

E-újság
3 órája

Jönnek, dörömbölnek – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Diósgyőr: várépítés – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Keddi sportműsor: folytatódik a klub-vb, cselgáncs-vb Budapesten

Birkózás
4 órája

Giroud és Lloris sem tudta megállítani a Chelsea-t a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
4 órája

Döntött a CAS, nem indulhat a Kl-ben az ír kupagyőztes

Európa-konferencialiga
6 órája

Bemutatták a Nemzeti Sport filmjét a 40 éve UEFA-kupa-döntős Videotonról

Labdarúgó NB I
6 órája

Vízilabda: csoportgyőztes a magyar csapat az U20-as vb-n

Utánpótlássport
6 órája
Ezek is érdekelhetik