Kajak-kenu: Kovács és Janics újra egy hajóban

Vágólapra másolva!
2008.04.17. 23:11
Címkék
Több mint másfél év szünet után csütörtökön újra egy hajóba ült Kovács Katalin és Janics Natasa, Athén olimpiai bajnok kajakpárosa. Az óriási médiaérdeklődés közepette megtartott, közel egyórás szolnoki edzést követően mindkét klasszis bizakodva beszélt a közös jövőről.
"Bíztam benne, hogy ugyanolyan lesz Katival evezni, mint régen, egy kicsit izgultam, de nagyon jól sikerült - mondta a parton Janics. Szavait a 23-szoros világbajnok Kovács is megerősítette, hozzátéve, hogy előbb ismét ki akarták próbálni magukat, a közös készülés további menetét ezután beszélik meg, de az már most biztos, hogy a május eleji válogatóversenyen vízre szállnak párosban és remélik, hogy Pekingben megvédhetik címüket.Janics jelenleg Szegeden, Vécsi Viktor irányítása alatt készül, Kovács pedig változatlanul Fábiánné Rozsnyói Katalin csoportjában edz. Mint fogalmaztak, remélik, hogy a tavalyi évvel ellentétben viszonyuk idén már nem fog feszültségeket szülni, és meg tudják oldani a közös edzéseket, egyszer Szolnokon, egyszer pedig Szegeden - hetente összesen kétszer. Hogy ki fogja felkészíteni őket, az még kérdéses, de Kovács azt mondta: mindenképpen szükségük lesz valamiféle külső kontrollra, segítségre.Mindkét versenyző egyesben is készül a válogatókra, de úgy gondolják, ez nem fogja befolyásolni közös munkájukat. Kovács és Janics a 2004-es ötkarikás diadal utáni két évben sikert sikerre halmozott, párosuk azonban tavaly felbomlott, miután Janics kilépett Fábiánné csoportjából. A szövetség közvetítésével aztán októberben az edzőnő engedélyt adott Kovácsnak arra, hogy korábbi társával készüljön, de kijelentette: ő nem vállal szerepet az egység felkészítésében. A csütörtöki tréninget egyébként a Szegedről szintén Szolnokra utazott Vécsi követte a motorcsónakból, a szövetség részéről senki nem jelent meg az eseményen.
Legfrissebb hírek

Heti program: Boxing Day, Afrika-kupa, darts-vb és NFL

Minden más foci
15 perce

Isak a tavaszi vb-selejtezőkről is lemaradhat

Angol labdarúgás
16 perce

Légióskörkép: Keresztes Krisztián gólt lőtt a Celtic ellen, Schäfer András győztes gólt szerzett a Bundesligában

Légiósok
22 perce

Hét játékos kikerült a férfi vízilabda Eb-keretből

Vízilabda
51 perce

„Találd ki te, hogyan lehetsz jobb!” – interjú Kós Huberttel

Képes Sport
1 órája

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
1 órája

Guardiola mérlegre állítja futballistáit karácsony után

Angol labdarúgás
1 órája

A csákvári fiataloknál nem a kor, hanem a tudás számított

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik