Már a BL kapujában áll az újonc Juventus

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
2008.04.14. 01:07
Címkék
„A Juventus nyeri meg jövőre a Bajnokok Ligáját.” A jóslat hitelét csökkenti, hogy az elfogulatlannak éppenséggel nem nevezhető torinói kapus, Gianluigi Buffon fogalmazta meg, ám tény, a Juventus a Milan elleni szombati bajnokin valóban nagyszerű formát mutatott, ráadásul 3–2-re diadalmaskodott.

Két szűk esztendő után a 2008–2009-es szezonban újra a Bajnokok Ligájában szerepelhet a Juventus, legalábbis ha nem történik valami óriási csoda a Serie A-ban. A Milant 3–2-re felülmúló, harmadik helyen álló torinói együttesen kilenc pontot kellene hoznia a BL-indulásról jelenlegi helyezése alapján lemaradó szombati ellenfélnek, márpedig erre a hátralévő öt forduló igen kevésnek tűnik (a Juvének ráadásul van még egy elmaradt meccse a Parma ellen).

„Azt hiszem, a mostani siker után a Milan már képtelen lesz utolérni minket, és lépéselőnybe kerültünk a Fiorentinával, valamint a Sampdoriával szemben is – értékelte csapata helyzetét Gianluigi Buffon, a Juventus kapusa. – És akkor lassan elkezdhetünk beszélni a következő célunkról, vagyis arról, hogy megnyerjük a Bajnokok Ligáját. Előttünk lebeg a Liverpool példája, amely bizonyítja, anélkül is oda lehet kerülni a BL élmezőnyébe, hogy a csapat hazája bajnokságában is sikeres lenne. Ha a Juventusnál a nyáron megmaradnak a jelenlegi keret tagjai, és a mostaniak mellé érkezik még egy kis erősítés, jövőre bármire képesek lehetünk.”

A 30 éves kapus lelkesedését némileg lelombozhatja Giovanni Cobolli Gigli elnök nyilatkozata, amelyből kiderül, esze ágában sincs világsztárokat hozni a gárdához. Az elöljáró elmondása szerint elsősorban fiatal olasz labdarúgókat szerződtetnének, nem pedig „olyan nagy neveket, mint például Ronaldinho”.

Olasz források szerint a Juventus egyetlen jelentős igazolása a Palermo csatára, Amauri lesz – halkan tesszük hozzá, a 27 éves brazil az elnök által megnevezett feltételek egyikének sem felel meg, hiszen se nem fiatal, se nem olasz.

A tavasszal a „nagyok” közül a Romát (1–0), az Intert (2–1) és a Milant (3–2) is elintéző torinói gárda – amely az őszi mérkőzéseken három döntetlent ért el a neves riválisokkal szemben – számára elvileg még a második hely sem elérhetetlen, ám ez inkább csak elméleti lehetőség. Claudio Ranieri alakulata mindenesetre remekül és nem mellesleg eredményesen játszik az utóbbi időben, a sikerek első számú kovácsának pedig Alessandro Del Piero tekinthető.

„Több oka is lehet annak, hogy mostanában jó teljesítményt nyújtok – igyekezett magyarázatot találni a kiváló formára a Milan ellen is gólt szerző 33 éves támadó. – Éhes vagyok a sikerre, sőt inkább úgy mondanám: valósággal ki vagyok éhezve rá. A Serie B-ben töltött idény után újra trófeákat akarunk nyerni, és bizonyítani, hogy ismét az elitbe tartozunk.”

Del Piero ugyanakkor azt sem titkolta, fontos ösztönzést jelent számára, hogy Roberto Donadoni szövetségi kapitánynak megmutassa, érdemes elvinni a nyári Európa-bajnokságra. És ha a szakvezető (még) nem is, a lutraalbumokkal foglalkozó Panini cég már bizalmat szavazott a Juve-csatárnak: az ő matricáját is be lehet ragasztani a hivatalos Eb-füzetecskébe. A torinói sztár pedig értékelte a gesztust, és a következő mondattal reagált a furcsa lépésre vonatkozó újságírói kérdésre: „Köszönöm, Panini!”

A különös történetre persze azonnal lecsapott a Gene Gnocchi művésznevet viselő humorista, és a témát a La Gazzetta dello Sportban naponta megjelenő viccrovatában is feldolgozta: „Az utóbbi napokban számos

panasz érkezett a matricagyűjtőktől a Paninihez: az Eb-albumban Del Piero képe nem tapad rendesen.”

Legfrissebb hírek

Mbappé és senki más

Foci vb 2026
55 perce

Kétfős verseny, vagy beleszól még más is? Mutatjuk a vb-góllövőlistát!

Foci vb 2026
1 órája

Videó: Marokkónak „minden” összejött a második félidőben, Franciaország ezúttal csak 11-esből talált be – a 24. játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
2 órája

A paraguayi kapus lett a meccs embere

Foci vb 2026
2 órája

Még Philadelphiában is Szoboszlai-mezes szurkolóba botlani

Foci vb 2026
3 órája

Kylian Mbappé: Ha be kell piszkítanunk a kezünket, akkor megtesszük

Foci vb 2026
4 órája

Megint Mbappéról szólt a franciák meccse – mutatjuk a legérdekesebb statisztikákat

Francia labdarúgás
4 órája

Statisztikák: Mbappé újabb kategóriában lett egyeduralkodó

Foci vb 2026
4 órája
Ezek is érdekelhetik