A Soproni Liga csapatai közül csak az Egervári Sándor edzette ETO mondhatja magát 2008-ban veretlennek. Az idei mars némi progresszióval párosult: a tavaszi idénynek hatodikként nekivágó, jelenleg a harmadik helyen álló győriek hátránya egy pont a szombaton 1–0-ra megvert listavezető MTK mögött. Pedig…
„…pedig tavaly nyáron, amikor Tarsoly Csabával, az ETO tulajdonosával asztalhoz ültünk, azt ígértem, hogy az előttünk álló szezonban csapatot építek, kialakítom annak a társaságnak a gerincét, amelytől a következő idényben már elvárható lesz, hogy jogot szerezzen a nemzetközi kupaindulásra – vázolta az induláskor szőtt terveket Egervári Sándor. – Ismerve az elmúlt évadok eredményeit, a negyedik–nyolcadik helyre kalibráltam magunkat, ezt a pozíciót tartottam és tartom most is reálisnak.”
Az örömkönnyes ETO-tavasz ennek megfelelően a szakembert is meghökkentette.
„Az eddigi szereplésünk kellemes meglepetést jelent számomra is, de nem bizonyít mást, mint hogy jó úton járunk egy olyan társasággal, amely egy éve még a kiesés elkerüléséért harcolt” – mondta Egervári Sándor.
Röpke böngészés végén kiderül: az egy évvel ezelőtti állományból tizenhárman tagjai a jelen ETO-jának, azaz minimum vitára érdemes felvetés, érdemes-e bármilyen szempontból is összevetni a kereteket és a célokat, amit a továbbiakban Egervári Sándor sem forszíroz.
„Az ősszel öt játékost szerződtettünk, és mindannyian telitalálatnak bizonyultak, egytől egyig meghatározó tagjaivá váltak a csapatnak. Az igazolásaink a jövőt szolgálják, Arsene Copa vagy az új mali középpályás, Abdullah Traoré a következő idényben már üde színfoltja lehet az ETO-nak.”
Tekintettel arra, hogy Egervári Sándor korábban bajnokot faragott az MTK-ból és a Dunaferrből, adekvát a kérdés: a győri boszorkánykonyhának van-e személyéhez köthető recepteskönyve, vagy más okokat kell sejtenünk a kitűnő szereplés hátterében?
„Magyar viszonyok között kiemelkedő körülmények között dolgozhatunk, játékosnak és edzőnek kizárólag a szakmájára kell koncentrálnia. Sikerült céltudatos, jó munkamorálú közösséget összehozni, amelyet egyszerre jellemez a tisztelet és a segítőkészség. Végül a fiatal és rutinos futballisták szerencsés elegyét említeném, elvileg az egyik a tapasztalatot, a másik a lendületet biztosítja. Hogy hol rejtőzik ebben a trióban az edző? Például a pedagógiában: mindenkihez más a kulcs, játékoshoz, vezetőhöz, szurkolóhoz. Például az átigazolásoknál: nem véletlenül váltunk meg az ősszel néhány labdarúgótól, és az újak szerződtetésével sem vettünk zsákbamacskát – nem leszek álszerény, az eddigi eredményeinkben a trénerek munkája is benne van. Általános tanulsággal nem szolgálhatok, de arra meg mernék esküdni, hogy ha az imént sorolt, az edzővel kiegészített négyesből bármelyik tétel hiányos lenne, nem tartanánk ott, ahol.”
