Világbajnokság – nélkülünk

K. E.K. E.
Vágólapra másolva!
2008.04.09. 00:16
Címkék

Szerdától vasárnapig Manchesterben lesz a rövid pályás világbajnokság. A nyári olimpiát megelőző tavaszi világversenyek általában megosztják a sportág képviselőt, ennek megfelelően Manchesterben sem indul el mindenki. Az már az elmúlt év végén eldőlt, hogy a világbajnokságot magyar úszók nélkül rendezik meg, amit Kiss László szövetségi kapitány azzal indokolt, hogy egyáltalán nem illeszkedik az olimpiai felkészülésbe. Ötkarikás játékok ide vagy oda, néhány „nagy név” ott lesz a manchesteri uszodában – többek között Cseh László egyik nagy ellenfele. Nem, nem Michael Phelps ugrik a medencébe, hanem Ryan Lochte (50 gyors, 200 hát, 200 és 400 vegyes), aki maga is izgatottan várja a vb-t, de leginkább azt, hogy a manchesteri indulók mennyit képesek még fejlődni a nyár nagy eseményéig. „Telefonon beszéltem Michaellel, aki azt mondta: pajtás, vidám nyár lesz az idei, és a következő öt nap kiváló időeredményei csapatunknak további motivációt jelentenek majd” – mondta Lochte. A rekordot jelentő nevezésekből (130 nemzet mintegy 900 úszója indul az angol városban) mindenesetre megállapítható, hogy a rövid pályás versenyek is egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, és bár közeleg a pekingi olimpia, vannak országok, amelyek a rövid pályás vb-t amolyan utolsó felmérőként illesztették a felkészülési programba.

Legfrissebb hírek

„Mit ne szeressek ezen?” – élvezi az életet az angol exkapitány

Angol labdarúgás
18 perce

Messi nélkül, Luis Suárez duplájával jutott elődöntőbe az Inter Miami – videó

Minden más foci
22 perce

Mizsér Attila zokniban futva lett aranyérmes Melbourne-ben

Népsport
38 perce

Női kosár NB I: fiatal csapattal, légiós nélkül vág neki az idénynek a Vasas

Kosárlabda
47 perce

Gundel-Takács Bence: Különleges érzés lesz az Újpest ellen védeni

Labdarúgó NB I
1 órája

Kosárlabda: három Toman nővér, díszelőadás a miskolci Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Copa Sudamericana: félbeszakadt a nyolcaddöntő argentin–chilei párharca

Minden más foci
1 órája

„Újra itt vagyok!” – Banó-Szabó Bence a súlyos sérülései után

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik