Ferenczi István az elsők között jött ki az öltözőből. Elegáns öltönyben feszített, és roppant idegesnek, feszültnek látszott.
Ennyire csalódott?
Már hogyne lennék csalódott? – kérdezett vissza. – Ki tudja, talán soha többé nem lesz ekkora esélyünk kupadöntőt játszani, mint most, és nem sikerült. Óriási a hiányérzet bennem.
Úgy érzi, nyerhettek volna?
Ez túlzás, de a döntetlent megérdemeltük volna. Az első félidőben jobbak voltunk, akadtak kisebb helyzeteink, mégis mi kaptunk gólt. A szünet után nem úgy mentünk, ahogyan kellett volna, de megvolt a lehetőségünk az egyenlítésre, nem érzem igazságosnak a kiesésünket.
Felfoghatjuk úgy is, hogy az egyik szeme sír, a másik nevet?
Amennyiben?
Mondjuk nevet, mert a másodosztályban a kiesés ellen játszó Barnsley eljutott a Wembleybe, a kupa elődöntőjébe.
Rá lehet fogni. Gondoltam rá, hogy a tavasz végén jó lenne a Wembleyben játszani, de nem a kupáról, hanem a bajnoki rájátszásról álmodoztam. Az már nem jön össze, de tényleg örülök, hogy itt lehettem.
Mire gondolt, amikor kivonultak a pályára?
Nem tudom, minden olyan álomszerű volt. Ennyi ember és ilyen külsőségek között még sohasem játszottam, örök élmény marad ez a délután.
Ez sem csillapítja a csalódottságát?
Talán majd hétfőn. Most még inkább a vereség fájdalma uralkodik bennem, és a már említett hiányérzet.
Ezt a hiányérzetet csak a kudarc ténye táplálja vagy a teljesítményük is?
Mindkettő. A vereség minden sportembernek fáj, de az is igaz, hogy nem játszottunk jól. Nem vállaltunk kockázatot, és ez azért furcsa, mert például a Liverpool és a Chelsea ellen sokkal bátrabban futballoztunk. Érthetetlen, hogy miért éppen a Cardiff-fal szemben nem mertünk ötletet belevinni a játékunkba, de ezen utólag már hiába töprengenénk.
Saját magával mennyire elégedett?
Mit mondhatnék? A rám felívelt labdákat megjátszottam, a passzaim sikerültek, és volt egy kavarodás utáni lövésem, amikor a védők a gólvonalról vágták ki a labdát. Ha az bemegy, most alighanem másról beszélgetnénk, de mint tudjuk, a ha a futballban sohasem lép pályára…
Meddig emészti magát egy ilyen kudarc után?
Az előbb említettem, hogy hétfőn talán már látom a vasárnap szép oldalát is. A lényeg, hogy minél hamarabb túl kell lépnünk ezen a mérkőzésen. A kupa szép volt, igazi hőstörténet, de véget ért, és már csak a bajnokság foglalhatja le a gondolatainkat. Hat meccsünk van rá, hogy kivívjuk a bennmaradást, ez pedig nem megy úgy, hogy a sebeinket nyalogatjuk.
