Christian Panucci portréja

A genovai születésű Christian nem sokat vacakolhatott anno a pályaválasztással, hiszen édesapja és nagybátyja is profi futballista volt, s testvére is erre az útra lépett. Némileg meglepő módon viszont nem a nagyobbik-híresebbik klub, a Sampdoria, hanem a Genoa utánpótlás-nevelő iskolájába iratkozott be, ahol eleinte támadóként szerepelt. A profik közé már jobbhátvédként került fel 1992-ben, s olyannyira nem játszott lámpalázasan, hogy az akkoriban a világ legjobb csapataként számon tartott AC Milan csapott le rá. A vörösöknél a veterán Mauro Tasotti pótlása volt feladata, s ennek olyan mértékben megfelelt, hogy Panucci 22 esztendős korára már kétszeres BL-győztesnek és olasz bajnoknak vallhatta magát, a felnőttválogatottban állandó kerettag lett, sőt, 1994-ben utánpótlás Európa-bajnokként és BL-győztesként megkapta a Bravo-díjat is, ami kontinensünk legjobb 21 éven aluli futballistájának jár! Sokan azt hitték akkor, hogy vele legalább 12 évre megoldódtak a Milan jobbhátvéd-gondjai, de a sors másképp akarta: Panucci összeveszett a vezetőséggel, de szerencséjére a menesztett edző, felfedezője és mentora, Fabio Capello munkát kapott a Real Madridnál, ahová decemberben emberünket is magával csábította. A spanyol fővárosban Panucci íziben át is vette a szimpatikus Chendo örökségét, ám nemsokára már felváltva játszott vetélytársával, a portugál Secretarióval. Hősünk jó szokását folytatva itt is bajnok lett, majd 1998-ban megnyerte harmadik BL-aranyát is. Viszont amikor a német Jupp Heynckes felváltotta Capellót, Panucci folytatta egy másik tradícióját is: végzetesen összeveszett a vezetőséggel. Ráadásul játéka is hagyott némi kívánnivalót maga után, így két és fél év után jobbnak látták a felek, ha szakítanak. Christian kilencmillió euró ellenében hazatért az Interbe, ám itt is hamar kitelt számára az esztendő, gyorsan továbbállt Monacóba, ahonnan fél idény múltán a már akkor is internacionális Chelsea-be igazolt, mivel Franciaországban nem jött ki valami fényesen mesterével, Didier Deschamps-pal (egykori játékostársával). Három, Real Madrid utáni klubjában összesen jó ha 40 tétmérkőzést játszott! 2001-ben hazatért a Serie A-ba, az AS Romába, ahová természetesen régi jó ismerőse, Fabio Capello hívta. A fővárosban a bekk visszanyerte régi formáját s visszaverekedte magát az olasz válogatottba is, s bár a franciaországi világbajnokságról és a két „szomszédos” Európa-bajnokságról időszakos jó formája ellenére is sikerült lemaradnia, kárpótlásként ott lehetett a 2002-es vb-n. Ahol a dél-koreaiak elleni ominózus mérkőzésen a bíróval egyetemben alaposan benne volt a kiesést jelentő gólban... A Romában viszont megbízhatóan játszik (jobb-, bal- és középhátvédet, de jobb oldali középpályást is), a Squadra Azzurrába is állandó meghívója volt, egészen addig, amíg Marcello Lippi át nem vette Giovanni Trapattoni helyét a portugáliai kontinenstorna talján csúfságai után. Bár hősünk túllépett már a mágikus harmadik ikszen, habitusa a régi, 2004 tavaszán például összerúgta a port Capellóval, mert amikor az a kispadra ültette, Panucci egyszerűen nem volt hajlandó beöltözni a bajnokira! A Capello-utód Luigi Del Neri is kirakta egy alkalommal a keretből, mivel a védőt kiállították a Leverkusen elleni BL-mérkőzésen, majd egy tréningen tiszteletlenül viselkedett társaival – talán Lippi éppen az ilyen esetek miatt nem volt hajlandó visszavenni őt a válogatott keretébe annak ellenére sem, hogy akut szélsőhátvéd-problémákkal küzdött.Nem lehetett ott Panucci a németországi világbajnokságon sem, pedig tavasszal bombaformában futballozott (Zaccardónál sokkal jobban), ősszel is olyannyira dominálta a farkasok védelmének és középpályájának jobb oldalát, hogy – 34 esztendősen – Roberto Donadoni behívta őt a válogatott keretbe. Az invitálást a karakán bekk udvariasan visszautasította, ám később engedett egykori játékostársa kérésének. S milyen jól tette: szülőhelyén, Genovában ölthette magára 50. alkalommal a nemzeti csapat mezét, majd a sorsdöntő skóciai Eb-selejtezőn a 92. percben kijutást érő gólt fejelt. Az osztrák-svájci kontinenstornáról ezek után aligha maradhat le, viszont kérdéses, mire megy 35 esztendősen, egy fárasztó idénnyel lábaiban a fiatalok ellen – rutinja viszont vitathatatlanul sokat ér. Panucci 1996-ban kis híján tragédia áldozata lett: az atlantai olimpiáról sérülés miatt haza kellett repülnie, ám nem sokkal a felszállás előtt korábbra hozták a gép indulásának időpontját, így a labdarúgó lekéste azt. Óriási szerencséjére, hiszen az a TWA Flight 800, amelyen eredetileg repülnie kellett volna, a tengerbe zuhant s minden utasa szörnyethalt!