Olaszosan balhéztak, egy hónapig tarthat az „örök harag” Rómában

Vágólapra másolva!
2009.02.26. 20:13
A La Gazzetta dello Sport értesülései szerint Christian Panucci, az AS Roma veterán hátvédje félretette büszkeségét, és elnézést kért edzőjétől, Luciano Spallettitől. Az áprilisban 36. születésnapját ünneplő futballista bő egy hónapos száműzetést követően térhet vissza a csapatba – feltéve persze, hogy a mester elfogadja a bocsánatkérést.
Panucci bocsánatot kért
Fotó: Imago (archív)
Panucci bocsánatot kért
Panucci bocsánatot kért
Fotó: Imago (archív)
Panucci bocsánatot kért

Egy hónapig tarthat az „örök harag” az olasz fővárosban, hiszen csütörtökön Christian Panucci, az AS Roma veterán hátvédje megbánta bűneit, és elnézést kért a csapat mesterétől, Luciano Spallettitől.

Mint ismeretes, Panucci nem volt hajlandó leülni a kispadra a január 25-én rendezett Napoli elleni bajnokin, mondván, edzője nem adja meg neki a kellő tiszteletet azzal, hogy nem jelöli a kezdőbe. A játékos ezt követően távozási szándékának is hangot adott.

Az európai élklubok azonban nem kapkodtak a futballistáért – rosszindulatúan megjegyezhetnénk, talán ez is lökést adott a „jó útra téréshez” –, ezért most úgy döntött, újra teljes mellszélességgel segítené a „farkasokat”.

„Nagyon boldog vagyok, Christian bizonyította, hogy igazi férfi. Belátta, hogy hibázott, és nem szégyenkezett bocsánatot kérni” – hangzott az első kommentár Oscar Damiani, Panucci ügynöke szájából.

A labdarúgó azonban némileg későn lépett, így a Bajnokok Ligájában már biztosan nem számíthat rá a csapat, Spalletti ugyanis korábban már törölte őt a sorozatba tavaszra nevezettek névsorából.

„Christian nagyon büszke ember, sajnos ezt most a Bajnokok Ligája-szereplése bánja… Ennek ellenére elégedett vagyok, hiszen segíthet a Romának akár már a hét végi Inter elleni bajnokin is. Nagyon szurkolok neki és csapatának, annak ellenére is, hogy korábban a Lazióban futballoztam” – tette hozzá a menedzser.

Panucci visszatérése azért is lehet különösen fontos az olasz fővárosban, mert a jobbhátvédposztot betölteni hivatott Cicinho még jó darabig csak a lelátóról figyeli az eseményeket.

„Milánóban biztosan nem tudok még pályára lépni. Remélem, az Arsenal elleni visszavágóra már teljesen egészséges leszek… Még mindig érzem és féltem a térdemet, mondom ezt annak ellenére, hogy ma probléma nélkül edzeni tudtam” – adott helyzetjelentést Cicinho.

Luciano Spalletti legénysége a hétközi BL-kudarcot vasárnap az Internazionale ellen feledtetheti szurkolóival, bár könnyelműség lenne kijelenteni, hogy Milánóban egy szikrányival is könnyebb dolga lesz a Romának, mint Londonban volt kedden az Arsenal ellen…

Szavazás

Ki nyeri a 2008-2009-es olasz bajnokságot?

Szavazatok száma: 25184

Inter
62 % (15600)
Milan
38 % (9584)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik