Sok volt az edzés

R. B. B.R. B. B.
2008.04.04. 00:59
Címkék

Gondolták volna, hogy időnként még edzésből is megárt a sok? Nem valószínű, most azonban Baczkó Bernadett megtapasztalhatta ezt az érzést. A KSI 57 kilós dzsúdósa bekötött kézzel jelent meg a válogatott csütörtöki edzésén, ahol érdeklődésünkre elmondta, az elmúlt héten az úgynevezett grúz dobást gyakorolta – ezt a birkózóktól lesték el, s hozták be a sportágba a grúz cselgáncsozók –, ennek során a földön is kellett tolni az ellenfeleket, majd miután ebből a dobásfajtából mintegy ötvenet végrehajtott, leégette a szőnyeg a kezét. A seb a múlt héten szinte minden tréningen vérzett, mostanra azonban már sokat javult, ami azért is örömteli, mert jövő hét pénteken kezdődik Lisszabonban az Európa-bajnokság, amelyen a tavaly vb-harmadik és olimpiai kvótát szerző Baczkó egyik potenciális éremesélyesünk. „Jó formában érzem magam, de az is biztos, hogy akiknek még nincs meg a kvótájuk, hatalmas küzdelemre késztetnek. Ha azt mondják, hogy érmet szerzek, előre el is fogadnám” – mondta Baczkó .

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
1 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
1 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
1 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
1 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
1 órája

Svájc simán nyert Észak-Macedóniában; nem láthattunk gólt a szlovén–skót meccsen

Minden más foci
2 órája