Roddick legyőzné mumusát

(B. B. GY.)(B. B. GY.)
Vágólapra másolva!
2008.04.04. 00:59
Címkék

A 7.56 milló dolláros miami szupertornán elsőként a spanyol Rafael Nadal és a cseh Tomás Berdych foglalta el helyét a legjobb négy között. Előbbi az amerikai James Blake-et verte meg három játszmában, míg leendő elődöntőbeli ellenfele az orosz Igor Andejevet győzte le 6:4, 6:4 arányban, mindkét bréklabdáját kihasználva. Nadalnak minden oka megvan az elégedettségre: korábban sohasem volt olyan eredményes kemény borításon, mint az idén (immár a negyedik nagy tornán jutott a négy közé, és egyéni rekordnak számító 20 győzelmet számlál). Berdych azonban elronthatja Nadal jókedvét, ugyanis még csak szettet sem vesztett eddig Miamiban, ráadásul a spanyol ellen vívott mindhárom eddigi kemény pályás meccsét megnyerte. A másik elődöntő első résztvevőjének kilétére lapzártánk után derült fény: ha a szerb Janko Tipszarevics legyőzte az orosz Nyikolaj Davigyenkót, az elődöntőben nagy valószínűséggel a világelső Roger Federerrel mérkőzhet meg, akitől az idei Australian Openen két szettet is elvett. Ehhez persze még a mostanság másodvirágzását élő Andy Roddicknak is lehet néhány szava: ha valaki, ő tényleg ki van éhezve a svájci klasszis elleni sikerre, ugyanis 1–15-re áll Federer ellen.

Eredmények a 14. oldalon

Legfrissebb hírek

Videó: fantasztikus Szoboszlai-csavarás a Milan kapujában!

Légiósok
3 perce

A Ferencváros új szerzeménye: „Amikor Robbie Keane téged akar, nem habozol”

Labdarúgó NB I
13 perce

Puska, pisztoly és korong Eb: magyar bronzérem a férfi futócéllövőknél

Egyéb egyéni
17 perce

Liverpool–AC Milan felkészülési mérkőzés

Angol labdarúgás
51 perce

Tusványos 2025: „Nincs arról könyv, hogyan kell megszólítani Milák Kristófot” – Berkesi Judit

Egyéb egyéni
52 perce

Gera Zoltán: Nehéz idény lesz mindenkinek

Labdarúgó NB II
1 órája

Vívás: Nagy Dávid, Pusztai Liza és Katona Renáta is főtáblás a vb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Superbike-vb: Razgatlioglué az első rajtkocka a Balatonnál

Egyéb autó-motor
1 órája
Ezek is érdekelhetik