Biztatóak az előjelek

BÁLINT MÁTYÁSBÁLINT MÁTYÁS
2008.03.31. 00:49
Címkék
Póta Georgina és Jakab János győzött egyéniben a 91. felnőtt országos bajnokságon, az öt, szerdától olimpiai selejtezőt játszó válogatottból négy döntős volt egyesben.

Kék mindenfelé.

A budaörsi Herman Ottó Általános Iskolát eleve csak kék iskolaként ismerik a helyiek az épület színéről, a tornacsarnokban, az asztaliteniszezők Decathlon-kupáért rendezett országos bajnokságának helyszínén is ez az uralkodó árnyalat. Kékek a falak, a padló, a függönyök, a karámok, de még a szponzorok molinói is, mintha e szerint szűrték volna a jelentkező támogatókat. A művészi összhatás tehát tökéletes, akárcsak a női párosok döntőjében, ahol a statisztikás Póta Georgina és Li Bin kiváló mérkőzésen győzött a postásos Lovas Petra és Varga Tímea ellen – mondani sem kell, mindannyiankék mezben játszottak…

Póta és a tavalyi bajnok Lovas nem pihenhetett sokat a páros döntője után, ők vívták ugyanis a finálét egyesben is – kicsit érződött is rajtuk a fáradtság. Összehoztak jó néhány bravúros labdamenetet, bár néha meglepő hibákat is elkövettek. A valamelyest pontosabb Póta végül nagy csatában győzött 4:2-re.

„Pedig vegyes párosban nem is indultam – mosolygott a Statisztika szőkesége a kimerültségét firtató felvetésre. – Azért remélem,

nézhető volt a meccs. A nagy poénokat Petra csinálta meg, de én sok apróbbat el tudtam lopni tőle. Tavaly épp ő győzött le a legjobb nyolc között, most sikerült visszavágnom. Örülök a győzelemnek, de a szerdán kezdődő olimpiai selejtező egészen más verseny lesz – elsősorban fejben kell nagyon egyben lenni.”

„Már a február végi világbajnokság előtt is eléggé elhasznált voltam, utána jött az újabb kéthetes edzőtábor, ráadásul egy hosszú idény végéhez közeledünk, és mindez együtt nagyon megterhelő volt számomra. Úgy tűnik, öregszem – tréfálkozott szomorkás mosollyal az ezüstérmes Lovas. – Szerdáig össze kell szednem magam, hiszen ez az év eddigi legfontosabb versenye. Nem szabad annyit idegeskednem a hibák miatt, mint most. Nehéz torna lesz, de az olimpiát nem adják ingyen.”

A férfiaknál sem hoztak nagy meglepetést az egyesek: a Lombard-BVSC két ifjú klasszisa, a jövő héten egyaránt a nantes-i olimpiai kvalifikációs viadalon szereplő Jakab János és Zwickl Dániel magabiztosan menetelt a fináléig. Jakab klubtársát, az ifikorból éppen kinövő Nagy Krisztiánt verte meg nagyon simán, sóhajtozott is Harczi Zsolt, a férfiválogatott kapitánya: „Szerdán és csütörtökön kellene így játszania… Ott persze erősebbek az ellenfelek, de jó erőben és formában vannak a srácok, jó lenne, ha elcsípnének egy kvótát.”

Ami Zwicklt illeti, kissé nehezebben boldogult a védekező stílusú Pattantyús Ádámmal, az idei ob meglepetésemberével, de azért ő is eljutott a fináléig, ahogyan a 2006-os Top 12 óta minden nagy hazai versenyen.

A döntőben sokáig úgy tűnt, hogy a presztízscsata simán Jakabé lesz, de Zwickl nem adta olcsón a bőrét. 0:3-as hátrányban elkezdett igen vakmerően játszani, és meg is nyerte a következő két szettet közben meccslabdát is hárítva. A végén azonban Jakab mégiscsak megtartotta a meccset, riválisa elfáradt kissé. Ám neki is marad ideje kipihenni magát szerdáig – Nantesban már az olimpia lesz a tét.

Ami a párosokat illeti, Póta ott is beszerzett egy aranyat, ahogyan a 38 esztendős Vitsek Iván is duplázott: férfi és vegyes párosban is diadalmaskodott.

Legfrissebb hírek

Januárban lecsapna a Real Madrid középpályására a Galatasaray – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
25 perce

Rúsz Márton U21-es Eb-selejtezőt vezet

Minden más foci
59 perce

Billie Jean King-kupa: elsőként a csehek jutottak be a legjobb négy közé Sencsenben

Tenisz
1 órája

Pálinger Katalin: Fontos erőfelmérő és mérföldkő előtt állunk

Kézilabda
1 órája

Ír–északír csata az Arsenal játékosáért, aki a mieink ellen is pályára léphet

Minden más foci
1 órája

Férfi röplabda Eb: Franciaország az első elődöntős

Röplabda
1 órája

Sportszerűtlen ultrái miatt fizethet a Juventus

Olasz labdarúgás
1 órája

Telt házra, kiváló hangulatra és minőségi ellenfélre számít a DAC grúz csatára a Puskás Arénában

Minden más foci
1 órája