Újabb torna, újabb vereség

BÁLINT MÁTYÁSBÁLINT MÁTYÁS
Vágólapra másolva!
2008.03.30. 00:09
Címkék

Az elszántsággal nem volt gond: Szávay Ágnes két hete kijelentette, most már mindent a tenisznek rendel alá, és tökéletesen koncentrál az edzéseken. A tréningeken remekül teljesített, pedig neves ellenfelek, többek között az olasz Karin Knapp és a svájci Patty Schnyder ellen kellett helytállnia. Az önbizalommal nem lehetett gond, elvégre csütörtökön adták át Szávaynak a WTA díját, miután őt választották meg 2007 legjobb feltörekvő játékosának – ennél nagyobb lelkesedésnövelő nem kell.

Csak a mérkőzéssel volt gond – már megint… Az első fordulóban erőnyerő magyar teniszező a 7.54 millió dolláros miami szupertorna második körében az orosz Jelena Vesznyinával csapott össze, aki az 53. helyen, 35 pozícióval Szávay mögött áll a világranglistán. Erős, masszív teniszező, aki ellen nem lesz sétagalopp a mérkőzés, ezt tudtuk jól. És milyen igazunk lett...

Ági rosszul kezdett (ennyit az önbizalomról). Első három adogatójátéka során négy kettős hibát követett el, és 4:2-nél már ő volt brékhátrányban, s innen nem volt visszaút: az első felvonás 6:2-vel az oroszé lett. Vesznyina már a másodikban is 4:2re vezetett, és már azt hittük, keresztet vethetünk a találkozóra, de Szávay – a rá jellemző küzdeni tudással – előbb visszavette az adogatóelőnyt, majd szoros játékokban megnyerte a szettet.

A harmadikban azonban ismét jött a holtpont: első adogatójátékát rögtön elveszítette, majd egyik bréklabdát a másik után tékozolta el. Ismét kiütköztek az idén oly jellemző problémák: az ingatag első szerva, az utána nem elég masszív második, amellyel a meccs nagy részében Vesznyina azt csinált, amit akart, és a nem megfelelő koncentráció a fontos labdameneteknél. A döntő szettben hat bréklabdát hagyott kihasználatlanul (összesen 3/16 volt ez a mutatója), míg az orosz ötből kettőt bevágott – ennél beszédesebb adatra valószínűleg nincs szükség. Így aztán hiába küzdött Ági becsülettel, hiába hárított 5:1-nél meccslabdákat, végül fejet kellett hajtania az orosz előtt: 6:2, 4:6, 6:1 lett a vége.

A magyar lány ezzel nem javította idei statisztikáját: nyolc tornán vett részt, de meccset nyerni csak kettőn tudott (bár Párizsban végül a fináléig menetelt). Párosban azonban még vigasztalódhat Miamiban: az orosz Dinara Szafina oldalán (vele nyert januárban Gold Coaston WTA-viadalt) a Maria Elena Camerin, Jill Craybas olasz, amerikai kettőssel találkozik az első körben, várhatóan vasárnap vagy hétfőn.

Eredmények a 16. oldalon

Legfrissebb hírek

A Szolnok 20 pontos hátrányból fordított, otthon is nyert a Paks ellen a férfi kosár NB I elődöntőjében

Kosárlabda
6 perce

Egy helyen változott a Barca kezdője, Simone Inzaghi nem módosított a visszavágóra

Bajnokok Ligája
14 perce

Magyar sportdiplomaták jártak Kárpátalján

Egyéb egyéni
23 perce

Kajak-kenu: orosz versenyzők is indulnak a szegedi vk-versenyen

Kajak-kenu
31 perce

Cassano: Akár BL-t nyer az Inter, akár nem, az idénye akkor is kudarc

Bajnokok Ligája
1 órája

Lemarad a klub-vb-ről a León, miután a CAS elutasította a fellebbezését

Minden más foci
1 órája

Már 30 ezer jegy gazdára talált a kupadöntőre

Labdarúgó NB I
1 órája

Bondár Anna főtáblás a római salakpályás mesterversenyen

Tenisz
2 órája
Ezek is érdekelhetik