Már nem tartanak Szávaytól

BÁLINT MÁTYÁSBÁLINT MÁTYÁS
2008.03.30. 00:09
Címkék

Szávay Ágnesnek nincsenek könnyű napjai mostanában. Az idén nem jönnek úgy az eredmények, mint tavaly, és ahogy mindenki – ő maga is – elvárná. Nyolc tornán indult eddig 2008-ban, és hatszor már az első mérkőzésén kikapott – nem történt ez másképp pénteken, a 7.54 millió dolláros miami szupertornán sem, amelyen az orosz Jelena Vesznyina búcsúztatta el a soltvadkerti lányt 6:2, 4:6, 6:1-gyel.

Ági természetesen el volt keseredve a vereség után, de azt edzője, Kuhárszky Zoltán is megerősítette, hogy jobban ment neki a játék, mint az elmúlt versenyeken – de megközelítőleg sem úgy, mint a tréningeken. A legfontosabb pillanatokban ismét elhagyta a bátorsága, ennek tudható be, hogy egyik bréklabdát a másik után hibázta el. Ráadásul az ellenfelek is másképp lépnek ellene pályára, hiszen mindenki tudja, hogy nincs nagy formában. Míg korábban inkább annak szurkoltak, hogy elkerüljék a vele való találkozást, most kifejezetten szerencsés sorsolásnak számít, ha nem kiemelt játékos ellene kezd. Ez Vesznyina ellen is látszott, a világranglistán 53. orosz fölöttébb nagy önbizalommal kezdte a meccset, és a végjátékban is ő koncentrált jobban – nyert is.

Pénteken, lapzártánk után első párosmeccsét is lejátszotta a magyar lány az orosz Dinara Szafina oldalán. Mit mondjunk, nem volt emlékezetes találkozó. Viszont legalább Szávayék nyertek: 7:6, 7:6-ra győzték le a Maria Elena Camerin, Jill Craybas olasz, amerikai duót. Igencsak hektikus mérkőzés volt: hol az egyik fél került brékhátrányba, hol a másik. Az első szettben 5:6 után vette vissza az adogatóelőnyt Szávay és Szafina, mielőtt megnyerték volna a rövidítést, a másodikban pedig 5:2-es hátrányból sikerült fordítaniuk, 6:5-nél pedig Ági már a mecscsért adogathatott – végül azonban ismét a rövidítés döntött.

A második fordulóban már összeszedettebb teljesítményre lesz szükségük Szávayéknak, ugyanis – várhatóan vasárnap – két párosspecialista, a cseh Kveta Peschke és az ausztrál Rennae Stubbs vár rájuk.

Nem a Vasas teniszezője volt egyébként az egyetlen neves búcsúzó. A hölgyeknél kiesett a 9. kiemelt Marion Bartoli, míg a férfiaknál Novak Djokovics okozta a legnagyobb meglepetést, az idei Australian Open győztese a selejtezőből feljutó dél-afrikai Kevin Andersontól szenvedett 7:6, 3:6, 6:4-es vereséget.

Legfrissebb hírek

Januárban lecsapna a Real Madrid középpályására a Galatasaray – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
25 perce

Rúsz Márton U21-es Eb-selejtezőt vezet

Minden más foci
59 perce

Billie Jean King-kupa: elsőként a csehek jutottak be a legjobb négy közé Sencsenben

Tenisz
1 órája

Pálinger Katalin: Fontos erőfelmérő és mérföldkő előtt állunk

Kézilabda
1 órája

Ír–északír csata az Arsenal játékosáért, aki a mieink ellen is pályára léphet

Minden más foci
1 órája

Férfi röplabda Eb: Franciaország az első elődöntős

Röplabda
1 órája

Sportszerűtlen ultrái miatt fizethet a Juventus

Olasz labdarúgás
1 órája

Telt házra, kiváló hangulatra és minőségi ellenfélre számít a DAC grúz csatára a Puskás Arénában

Minden más foci
1 órája