Loki: elődöntős álmok

B. A.B. A.
2008.03.27. 00:32
Címkék

A DVSC-TEVA gyorsan túl akar lépni az MTK elleni bajnoki rangadó elvesztésén (0–2), amihez az első és legkézenfekvőbb lehetőséget az FC Fehérvár elleni csütörtöki Magyar Kupa-negyeddöntő visszavágója szolgáltatja. A debreceni klub vezetői kedvezményes jegyárakat állapítottak meg a kupacsatára, 500, illetve 700 forintért válthatnak jegyet a szurkolók, míg a bérletesek éves belépőjük felmutatásával tekinthetik meg a mérkőzést. A párharc első találkozóján Szűcs István kiállítása miatt szinte végig emberhátrányban játszott az amúgy is tartalékos Loki, így a piros-fehérek összességében „elégedettek” lehetnek a 2–1-es vereséggel. A visszavágón egyértelmű a cél: a hátrány ledolgozása.

„Alapvetően meghatározza helyzetünket a sok hiányzó, hiszen kevesebb a variációs lehetőség – mondta Herczeg András, a DVSC klubmenedzsere. – Az MTK-tól elszenvedett vereség után szüksége van a csapatnak a sikerre, hiszen a bajnokságban is fontos mérkőzés vár ránk vasárnap Kaposváron. Tovább kell jutnunk, ehhez pedig megfontoltan kell játszanunk. Sok a gondunk, de akkor vagyunk igazán erősek, ha úrrá tudunk lenni a problémáinkon.”

Ami a Fehérvárt illeti: Disztl László együttese csak a mérkőzés napján kel útra. A két évvel ezelőtti MK-győztes (az elődöntőben 3–2-es összesítéssel éppen a Lokit búcsúztatták a piros-kékek) kezdőcsapatába a hét végi, Nyíregyháza elleni győztes bajnokit (2–1) kihagyó Sifter Tamás és Nagy Dániel is visszatér.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
32 perce

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
33 perce

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
35 perce

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
1 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
1 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól a francia élvonalban

Kézilabda
1 órája