a nemzeti csapatban (mindenesetre így is 74 percet töltött a pályán). A vészforgatókönyv is felborult. A centerposztra rendelt Priskin Tamás mögött ezúttal jobbról Buzsáky Ákos, balról pedig Huszti Szabolcs lépett be a magyar támadásokba, ám mivel az első félidőben Várhidi Péter ebből keveset láthatott, a negyvenedik percben megelégelte a tanácstalanságot, és a válogatott visszatért a 4–2–3–1-es felálláshoz: a védekező feladatokkal megbízott Zsidai László helyett Tisza Tibor kapott lehetőséget. Azonban nem segített itt semmiféle trükk, taktikai változtatás, a válogatottnak nem akadt olyan momentuma, amely a tudatos futballra emlékeztetett volna – nem véletlen, hogy a szünetre harsogó füttyszó kísérte a játékosokat az öltözőbe. Várhidi Péter mindent megpróbált: Ferenczi Istvánnal erősítette meg a támadósort, amely Buzsáky Ákos kiválásával immár kétcsatárosra módosult. Noha egész héten a támadójátékért felelős szekció hiányára panaszkodott a magyar szakmai stáb, mégis a legerősebb összeállításában bevetett védelem mondott csődöt egy pillanatra: Tőzsér Dániel és Vass Ádám nem értette meg egymást, s utóbbi labdavesztése végzetesnek bizonyult: a szlovénok ugyanis góllal fejezték be az ajándékba kapott helyzetet. Ekkor már mindent egy lapra tett fel Várhidi Péter, és megpróbálta a maximumot kihozni tartalékos csapatából: pályára küldte az Ausztriában gólerősen futballozó, újonc Orosz Pétert, de igazi ziccert ezután sem tudott kialakítani a magyar válogatott. Nehéz magyarázatot találni arra, az otthon játszó csapat a kilencven perc során miért nem volt képes egyetlen olyan akciót sem vezetni, amelynek a végén a csatároknak gólszerzési esélyük lett volna. Ez alapján pedig megmosolyogtatónak tűnik a fogadkozás, hogy az ősszel kezdődő vb-selejtezőknek továbbjutási szándékkal akar nekivágni a válogatott, mi több, ezt kifejezetten elvárja a szövetség vezetősége. Ez ügyben megjegyezzük, a harmatgyenge focit produkáló válogatottak mérkőzésének lefújását jelző hármas sípszónál csak a szurkolók füttykoncertje volt hangosabb...
