Csakis a jelen számít

PIETSCH TIBORPIETSCH TIBOR
Vágólapra másolva!
2008.03.21. 23:34
Címkék
Ha cserél az ellenfél valamelyik tagjával, a lefújást követően már szert tehet egy Borussiamezre, de a „saját bejáratú” szerelésre sem kell sokat várnia: Hajnal Tamás ma még vendégjátékosként lép pályára Dortmundban, a nyártól viszont ott folytatja karrierjét. A Karlsruhe egyik legjobbja egyelőre nem foglalkozik a jövővel, mint mondta, ha rajta múlik, leendő együttese vesztesként zárja a Bundesliga 25. fordulóját.

Benéz majd a hazai öltözőbe?Benéz majd a hazai öltözőbe?

Szerintem ezzel várhatok a nyárig – felelte Hajnal Tamás. – Szombat délután a vendégcsapat számára fenntartott helyiségben lesz a helyem, és mivel jelenleg a Karlsruhe labdarúgója vagyok, semmi okom arra, hogy átmenjek a riválishoz.

A 2012-ig érvényes szerződését január huszonkettedikén írta alá. Azóta beszélt a dortmundiakkal?

A klubtól többször is kerestek, általában adminisztrációs ügyek miatt. A vezetőedzővel, Thomas Doll-lal ellenben csak egyszer futottam össze, akkor is véletlenül. Megjegyzem, nem is várom el, hogy hívogassanak, nekik is megvan a dolguk, nekem is, ez így van rendjén. Amit tudni akarnak rólam, azt tudják, a megállapodást már rég megkötöttük, egyik félnek sincs miért aggódnia. Majd júliustól szorosabb lesz a viszonyunk.

Milyen fogadtatásra számít a Borussia-drukkerek részéről?

Örülnék, ha megtapsolnának, ám ha kifütyülnek mint az ellenfél egyik tagját, akkor sem lehetek bosszús. Maradjunk annyiban: az lenne a legjobb, ha az ősszel éljeneznének.

Jól sejtem, hogy a héten csatlakozott a BVB-szurkolók népes táborához?

Való igaz, a keddi kupaelődöntőben nagyon drukkoltam a Dortmundnak, hiszen tudtam, ha túljut a Jenán, és másnap a Bayern elbúcsúztatja a Wolfsburgot, UEFA-kupa-részvevőnek számít – mert végződjön bárhogy a kupadöntő, a bajorok minden bizonnyal a Bajnokok Ligájában indulnak. Szerencsére minden úgy alakult, ahogy reméltem, a Borussia három nullára nyert, a München kettő nullára, így már én is készülhetek a nemzetközi szereplésre…

Karlsruhéban mennyire volt téma, hogy leendő klubja ellen játszik?

Szóba került, ám nagy felhajtást nem csaptak emiatt. Az egyik lap interjút készített velem, és jót beszélgettem a szakvezetőnkkel is. Neki is elmondtam, különleges érzésekkel készülök a mérkőzésre, azonban pluszmotivációt nem jelent, hogy Dortmundban lépek pályára. Szokásomhoz híven igyekszem a maximumot nyújtani, minden erőmmel azon leszek, hogy az én csapatom győzzön. Mármint a mostani…

Az őszi randevún nem kevés keserűséget okozott a sárga-feketéknek: a három egyes KSC-diadalt hozó találkozón a mezőny egyik legjobbjának bizonyult.

Talán akkor szúrtak ki a dortmundiak… A viccet félretéve: sosem az érdekelt, hogy hányas osztályzatot kapok az újságoktól, az együttes sikere mindig előbbre való volt. Ha nyertünk, és az edzőnk megdicsért, elégedett voltam – főleg, ha én is úgy éreztem, hogy jól ment.

A tabellán kicsit visszaestek, csak kilencedikek…

…csak?! Szerintem bármelyik újoncgárda előre aláírná, ha a huszonöt fordulót követően csak nyolc csapat előzné meg. Ennél rosszabb sose legyen – jobb persze bármikor jöhet.

Legfrissebb hírek

Román Superliga: Zsóri Dániel bekerült a forduló álomcsapatába

Légiósok
7 perce

Eltiltása után a Ciklon megérkezett – portré Csao Hszin-tungról, a sznúker új világbajnokáról

Egyéb egyéni
19 perce

Brisbane 2032: új koordinációs elnököt neveztek ki Kirsty Coventry helyére

Egyéb egyéni
56 perce

A Real Madrid már a klubvilágbajnokságra elvinné Trent Alexander-Arnoldot – sajtóhír

Angol labdarúgás
57 perce

Raphinha: Úgy éreztem, Xavi nem bízott bennem eléggé

Spanyol labdarúgás
1 órája

Úszás: a NOB pótolta Gary Hall Jr. tűzvészben megsemmisült érmeit

Úszás
1 órája

Fitnesz és testépítés: kilenc érem a spanyolországi junior Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Kézilabda: brutális sérülés az osztrák bajnokságban

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik