Itthon győzni kell

R. B. B.R. B. B.
2008.03.14. 23:32
Címkék

A férfi nemzetközi kupákban – Euroliga és LEN-kupa – a mostanit megelőző két évben csak egyszer találkozhattunk magyar csapattal a legjobb négy között: a LEN-kupa 2005–2006-os kiírásában az FTC jutott be az elődöntőbe, ahol az orosz Kazany búcsúztatta. Most remek lehetőség kínálkozik a LEN-kupa fináléjába kerülésre a Brendon-UPCZF-Eger előtt, mivel az idegenbeli első mérkőzésen 9–9-re végzett a Denisz Sefik, Alekszandr Csirics, Veljko Uszkokovics fémjelezte montenegrói Budvanszka Rivijerával. Ha abból indulunk ki, hogy az Eger utoljára 2006. november 18-án szenvedett vereséget hazai pályán – a Honvéd győzött 14–13-ra a Bitskey-uszodában –, és azóta 24 győzelem és két döntetlen a mérleg, biztos a hazai siker, valamint az ezzel járó továbbjutás.

„Azért ezt a meccset még le kell játszani – mondta Kis Gábor, az Eger válogatott centere. – Egy pillanatra sem érezzük, hogy emiatt előnyünk lenne. Hatalmas lehetőség előtt állunk, biztató jel az idegenbeli döntetlen, de estünk már ki ilyen helyzetben.”

A hevesiek a héten a Nagyváraddal kétkapuztak. Korábban Hegedüs Gábornak fájt a háta, most Matajsz Márk fázott meg, de mindenki vízben lesz az összecsapáson. Kérdés, ismét bejön-e a Szeged elleni hazai és a Budvában játszott meccsen látott figura, amikor emberelőnyben a labdás oldalon, a kapuhoz közel küzdő társ továbbítja a labdát, majd Kis Gábor bokszolja a kapuba.

„Teljesen mindegy, hogy lőjük, fejeljük vagy rúgjuk a labdát, csak gól legyen a helyzetből” – jelentette ki Kis Gábor.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
32 perce

Óriási angol védelmi hiba után már a 2. percben vezetést szereztek a spanyolok a Wembleyben

Minden más foci
37 perce

„Gyengék voltunk, mint a munkácsi sör” – Kárpátalján néztük az ukrán–magyar meccset

Magyar válogatott
57 perce

Női kosárlabda NB I: szekszárdi vereséggel rajtolt a címvédő Pécs

Kosárlabda
1 órája

Férfi kosárlabda NB I: győzelemmel kezdett a Falco

Kosárlabda
1 órája

Bódis Tamás az élen haladva kezdte meg az éjszakát a Spartathlonon

Csupasport
1 órája

A Szeged 13 góllal nyert Szigetszentmiklóson, a Tatabánya kikapott a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
1 órája

Luxemburg legyőzte Bulgáriát, Finnország hét gólig jutott a C-ligában

Minden más foci
1 órája