Az első cél a kupadöntő

Vágólapra másolva!
2008.03.14. 23:32
Címkék

Gaál Miklós személyében magyar tagja is van a Premier Liga légiójának. Az egykor a Pécs, az Újpest és a Zalaegerszeg soraiban is megforduló 26 éves balhátvéd tavaly szinte kihagyhatatlan volt a meglepetésre a bajnokság nyolcadik helyén végző Amkar Perm csapatából, és egy percig sem titkolta: kiválóan érezte magát első oroszországi évében. Ha ön elé tennének egy szerződést, miszerint pályafutása végéig Oroszországban játszhat, aláírná?Ha ön elé tennének egy szerződést, miszerint pályafutása végéig Oroszországban játszhat, aláírná?

Minden további nélkül. Profi körülmények között dolgozhatunk, jó a közösség, és lépten-nyomon érzem az emberek szeretetét. Csak egy apró példa: volt olyan hazai meccsünk, amely előtt, miközben melegítettünk, egy ősrégi Neoton-dalt is lejátszottak a stadionban, kizárólag az én kedvemért.

És a pályán is minden rendben? Az új edző, Miodrag Bozsovics ugyanúgy számít önre, mint az elődje?

Igen, a felkészülési mérkőzéseken rendszeresen játszottam, és minden bizonynyal a nyitó bajnokin is kezdenék, ha a minap véget ért ausztriai edzőtáborban nem kapok rúgást a térdemre. Most a szigorú orvosi stáb kezében vagyok. Persze bízom abban, hogy rendbe jövök, már csak azért is, mert néhányan elmentek a tavalyi csapatunkból, és az egység miatt sem ártana, ha játszhatnék. Fontos lenne a jó rajt!

Tavaly magasra tették a lécet, nyilván a biztos bennmaradásnál többre vágynak az idén.

Ez így van, a kupában már le is tettünk valamit az asztalra. Bejutottunk a négy közé, ahol a szomszédvárral, a második ligás jekatyerinburgi csapattal játszunk. Kivételesen nem bánnám, ha lerövidülne az egyébként sem hosszú nyári szabadságom, mert az azt jelentené, hogy bejutottunk a május tizenhetedikei döntőbe...

...ahol akár a félelmetes CSZKA is lehet az ellenfelük. Hogyan látja a bajnoki esélyeket?

Rám tavaly a CSZKA tette a legmélyebb benyomást, szerintem ők a legjobbak, de a Zenit és a Szpartak is aranyérmes lehet.

Legfrissebb hírek

Edzősors: nyugdíjba vonult a BVB korábbi mestere, Lucien Favre

Minden más foci
13 perce

Sérülése miatt akár be is fejeződhet Jake Paul ökölvívó-pályafutása

Ökölvívás
24 perce

Heti program: Boxing Day, Afrika-kupa, darts-vb és NFL

Minden más foci
38 perce

Isak a tavaszi vb-selejtezőkről is lemaradhat

Angol labdarúgás
40 perce

Légióskörkép: Keresztes Krisztián gólt lőtt a Celtic ellen, Schäfer András győztes gólt szerzett a Bundesligában

Légiósok
46 perce

Hét játékos kikerült a férfi vízilabda Eb-keretből

Vízilabda
1 órája

„Találd ki te, hogyan lehetsz jobb!” – interjú Kós Huberttel

Képes Sport
1 órája

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik