Pato be, Ronaldinho ki

K. J.K. J.
Vágólapra másolva!
2008.03.13. 01:55
Címkék

Dunga, a brazil válogatott szövetségi kapitánya kijelölte csapatát, amely március 26-án a londoni Emirates Stadionban barátságos mérkőzést játszik Svédországgal: a szakvezető öt újoncot hívott meg a keretbe, köztük Alexandre Patót, a Milan 18 esztendős csatárát. Ronaldinhónak viszont nem postázott meghívót.

„Egyrészt igyekeztem minél több, Brazíliában játszó futballistának helyet szorítani, másfelől Ronaldinho néhány hete még sérült volt, és nem hiszem, hogy tökéletes állapotban lenne. Rá sokkal nagyobb szükségünk lesz júniusban” – indokolt Dunga arra utalva, hogy a nyár első hónapjában két világbajnoki selejtezőt is játszik a selecao, június 14-én Paraguayban, négy nappal később meg odahaza Argentína ellen.

Egyébként nem véletlen a brazil–svéd összecsapás megrendezése, hiszen 50 évvel ezelőtt (igaz, nem március 26-án, hanem június 29-én) éppen a házigazda északiakat legyőzve szerezte meg első világbajnoki címét Brazília a legendás Pelé vezérletével. Az akkor 17 éves ifjú mind a hat vb-gólját az egyenes kieséses szakaszban szerezte, a negyeddöntőben (Wales, 1:0) egyet, az elődöntőben hármat (Franciaország, 5:2), a fináléban pedig (Svédország, 5:2) kettőt.

Legfrissebb hírek

Női OB I: a várt fővárosi döntő és bravúros egri bronzérem

Vízilabda
4 perce

Bognár György az El-sorsolás előtt: Nyerni akarunk!

Labdarúgó NB I
46 perce

Négy–null a 22. percben – elsöprően kezdte az Arany-kupát a legutóbbi ezüstérmes

Minden más foci
57 perce

Három piros lap a Boca Juniors–Benficán, kétgólos hátrányból mentettek pontot a lisszaboniak

Klub-vb
1 órája

Shai Gilgeous-Alexander Michael Jordan nyomdokain, egy lépésre a győzelemtől az Oklahoma

Amerikai sportok
1 órája

Itt az első NS-dokumentumfilm: Videoton 1985 – A magyar futball utolsó csodája; Kovács Zoltán visszatért Diósgyőrbe

E-újság
8 órája

Jönnek, dörömbölnek – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Diósgyőr: várépítés – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
9 órája
Ezek is érdekelhetik