24 ÓRA

Vágólapra másolva!
2008.03.13. 01:55
Címkék

Egy lépés előreEgy lépés előre

NYON. A FIFA márciusi világranglistáján Magyarország (képünkön: Gera Zoltán) egy pozíciót javítva az 51. helyre lépett előre februári eredményéhez képest. Az élmezőnyben nem történt változás, továbbra is Argentína vezet Brazília és Olaszország előtt. Vb-selejtezőbeli ellenfeleink közül Portugália a 8., Svédország a 24., Dánia a 33., Albánia a 74. és Málta a 134. helyen áll.

Nenad Nikolics játszhat

BUDAPEST. Teljessé vált a Vasas kerete, ugyanis pecsét került a szerb Nenad Nikolics papírjaira, így Mészöly Géza vezetőedző, ha úgy gondolja, már szombaton a Fehérvár ellen pályára küldheti a középpályásként és védőként is bevethető futballistát.

Büntetett az MLSZ

BUDAPEST. Visszaesőként ötszázezer forintos pénzbüntetést kapott az MLSZ fegyelmi bizottságától az Újpest az MTK Budapest elleni bajnokin tapasztalt szurkolói rendzavarás miatt. A testület szintén renitens szurkolói miatt marasztalta el a Győri ETO FC-t a Tatabánya elleni, Szőnyi úti rendbontás miatt – a zöld-fehér klub írásbeli figyelmeztetésben részesült.

Tóth Norbert nélkül

SZOMBATHELY. Az NB II Nyugati csoportjában a Haladás nagyszerűen kezdte a tavaszi szezont, a csapat két mérkőzésen kilenc gólt szerzett, és egyet sem kapott. A hét végén az Integrál-DAC ellen játszanak a szombathelyiek, Csertői Aurél vezetőedző egyedül Tóth Norbert játékára nem számíthat, mert a középpályás begyűjtötte harmadik sárga lapját.

Kényszerpihenőn a bíró

BUDAPEST. Noha elismerte hibáját, az MLSZ játékvezetői bizottsága öt hétig pihenteti Vad II Istvánt. A bíró a hét végi Paks–Kaposvár bajnokin (1–1) a hazai csapatból a szabálytalankodó Hanák Viktor helyett Éger Lászlót állította ki. Vad II István mellett a két asszisztens, Márton Zsolt és Farkas Balázs sem fújhat a következő öt hétben.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: F1-es időmérő a Hungaroringen, úszó-vb Szingapúrban, NB I FTC-meccsel

Birkózás
2 órája

Megtört a jég: Kós Hubert a világ előtt; McLaren-uralom a Hungaroringen

E-újság
2 órája

Családi kör – Kovács Erika jegyzete

Vizes vb 2025
2 órája

Vízidémonok – Csinta Samu publicisztikája

Úszás
2 órája

NS-kitüntetés: Bernie Ecclestone-t és kollégáinkat is köszöntötték

F1
3 órája

Az Atalanta ragaszkodik Lookman vételárához; vb-ezüstérmes védőt igazolt a Real Sociedad – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
3 órája

2. Bundesliga: Dárdai Mártont lecserélték, a Hertha vereséggel kezdett

Német labdarúgás
3 órája

„Semmi sem működik” – Verstappen pocsék napon van túl a Hungaroringen

F1
4 órája
Ezek is érdekelhetik