24 ÓRA

Vágólapra másolva!
2008.03.13. 01:55
Címkék

Roddick lemondtaRoddick lemondta

TENISZ. Andy Roddick, a jelenlegi legeredményesebb amerikai játékos nem indul Pekingben. A világranglista hatodikja inkább az olimpia idejére eső washingtoni ATP-tornán indul, amelyen címvédő, és amely szerinte jó felkészülés az US Openre.

Viszonylagos biztonság

OLIMPIA. A hatóságok mindent megtesznek a pekingi olimpia biztonságáért – jelentette be a kínai külügyminisztérium arra reagálva, hogy egy szeparatista csoport állítólag merényletre készült a játékokon. Csin Kang külügyi szóvivő elmondta: Kína viszonylag biztonságos, de nem lesznek óvatlanok.

Ming egészsége fontosabb

KOSÁRLABDA. Senki sem kényszeríti a lábműtéten átesett Jao Minget, hogy játsszon a pekingi olimpián a hazai válogatottban – jelentette be Cuj Ta-len sportminiszter-helyettes. A kínai sportvezetők bíznak benne, hogy a Houston Rockets klasszisa augusztusig felépül fáradásos töréséből, de fontosabbnak tartják az egészségét.

Büszke kínaiak

OLIMPIA. Kína-szerte rendkívüli várakozás előzi meg az olimpiát – derül ki egy felmérésből. A megkérdezettek háromnegyede „nagy izgalommal” várja az ötkarikás játékokat, amely „nemzeti büszkeséggel” tölti el. Nagyon kevesen tervezik elhagyni Pekinget az olimpia alatt.

Szezon előtt

TRIATLON. Lassan vége a triatlonisták téli felkészülésének. A válogatottak még edzőtáboroznak a Kanári-szigeteken, aztán Kuttor Csaba, Szabó Zita (aki jelenleg az egyedüli, kvótás helyet elfoglaló magyar), Walkó Andrea és Koch Renáta március 30-tól április 6-ig három Vk-versenyen vesz részt.

Legfrissebb hírek

Auston Barnes: Sokat jelent a Falco elleni siker

Kosárlabda
58 perce

Sergio Navarro: A Kisvárda szerzett egy extra gólt a félpályáról, ezzel nyert....

Labdarúgó NB I
1 órája

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
5 órája

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
8 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
8 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik