Négy angol a nyolcban

SZELI MÁTYÁSSZELI MÁTYÁS
2008.03.12. 00:04
Címkék
Az Internazionale nem tudott visszavágni a Liverpoolban elszenvedett 2–0-s vereségért, sőt a milánói 1–0 révén Steven Gerrardék kettős győzelemmel jutottak be a Bajnokok Ligája legjobb nyolc csapata közé. Figyelemre méltó, hogy négy angol együttes várja a folytatás pénteki sorsolását.

„Támadó felfogásban lépünk pályára, egy Inter-szintű csapat ellen képtelenség kilencven percen át védekezni” – fejtegette a mérkőzést megelőzően Rafa Benítez, a Liverpool menedzsere. A szakember Steven Gerrardhoz hasonlóan azt nyilatkozta, hogy kedd este Fernando Torres lehet, aki eldönti a továbbjutás sorsát.

A vendégek ígéretükhöz híven nem defenzív taktikával kezdték az összecsapást, az első nagyobb helyzet azonban a hazaiak előtt adódott, ám José Reina szögletre tolta Julio Cruz 17 méterről leadott lövését. A folytatásban egyre inkább az Inter vette át a kezdeményezést, a Liverpool kontratámadásai rendre eredménytelennek bizonyultak. A félidő közepétől igazán élvezetessé vált a mérkőzés, igaz, egyik együttesnek sem sikerült megtörnie a gólcsendet.

A 25. percben Martin Skrtel a saját térfeléről indította az egyedül kilépő Ryan Babelt, de Júlio César jól lépett ki a kapujából, és begyűjtötte a labdát.

Ezt követően az Inter percei következtek, Zlatan Ibrahimovic passzolt Cruzhoz, azonban az argentin átadás helyett ellőtte a labdát a kapu előtt a középen érkező Dejan Sztankovics bosszúságára. A lefújás előtt a jobb szélen elfutó Maicon adott középre, a labda Cruzon változtatott irányt, de a remekül védő Reina ismét a helyén volt.

Amint várható volt, a fordulást követően kétségbeesetten ment volna előre az olasz együttes, de öt perc alatt elérhetetlen távolságba került a továbbjutás. Egy rossz ütemű belépő után Nicolás Burdisso megkapta második sárgáját, és ezen állás szerint az Internek emberhátrányban kellett volna három gólt szereznie a továbblépéshez.

Ennek ellenére vezethettek volna a vendéglátók, Ibrahimovic szerelte Skrtelt, de passz helyett ő is inkább mellélőtt. Aztán a 63. percben teljesült Benítez jóslata, a büntetőterületen helyezkedő Torres Cristian Chivu kíséretében lekezelte Fabio Aurelio beadását, majd fordulásból kilőtte a jobb alsót. A gól megtörte az Intert, és innentől mindkét csapat tulajdonképpen azt várta, hogy véget érjen a mérkőzés. Kettős győzelmének köszönhetően a Liverpool negyedik angol együttesként jutott be a BL negyeddöntőjébe.

Legfrissebb hírek

Az USA és Paraguay is felül múlta legutóbbi teljesítményeit – statisztikák

Foci vb 2026
20 perce

A passzok terén domináltak az amerikaiak, Chris Richards pedig olyan, mint egy gép

Foci vb 2026
47 perce

Balogun duplázott, az Egyesült Államok egy félidő alatt lerendezte Paraguayt Los Angelesben

Foci vb 2026
1 órája

A végére ott a negyedik, az Egyesült Államok simán legyőzte Paraguayt

Foci vb 2026
1 órája

Paraguay szépített Maurício góljával

Foci vb 2026
2 órája

Balogun megint beköszönt, a szünetre már három a hazai előny

Foci vb 2026
2 órája

Balogun két góljából csak a második érvényes, kettő az USA előnye!

Foci vb 2026
3 órája

Öngóllal szerezte meg a vezetést az Egyesült Államok, majd jött Balogun... – videó

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik