Dennis nem mond le

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2008.03.12. 00:04
Címkék
Ron Dennis Melbourne-be indulása előtt a McLaren-istálló munkatársainak megígérte, nem mond le a csapatvezetői tisztségről. Közben Flavio Briatore Lewis Hamilton zrikálásával üzen Nelsinho Piquet-nek.

Ron Dennis a korábbi sajtóérte sülésekkel ellentétben nem mond le a McLaren-istálló csapatvezetői posztjáról. A szakember a gárda wokingi főhadiszállásán tartott évad előtti utolsó beszédében ígérte meg munkatársainak, hogy megtartja tisztségét.

A McLaren vezetői posztját 1980-ban átvevő Dennisről először Spanyolországban, majd Nagy-Britanniában terjesztette el a sajtó, hogy távozik az istálló éléről. Amíg a spanyolok szerint a Mercedes nyomására döntötte el, hogy a háttérbe húzódik, a britek családi okokkal magyarázták vélt döntését. A Mercedes állítólag azt kifogásolta, hogy Dennis roszszul kezelte a kémbotrányt, aminek következtében a csapat elveszítette konstruktőr-vb-ben szerzett pontjait, és 100 millió dolláros bírsággal sújtották. Ezenfelül a Lewis Hamilton, Fernando Alonso pilótapáros közötti feszültséget sem nagyon tudta kezelni (nyíltan beismerte, nincs beszélő viszonyban Alonsóval), és sokak szerint emiatt bukta el az istálló az egyéni vb-t is.

Kedden azonban a McLaren bázisáról kiszivárgott hírek egybecsengtek Norbert Haug Mercedes-sportigazgató nyilatkozatával, amely szerint Dennis ebben az idényben még mindenképpen marad.

„Mindenki ismeri a pletykákat, amelyek sajnálatos módon elterjedtek, de megerősíthetem, a McLaren-istálló vezetőségének felépítése változatlan marad” – mondta Norbert Haug.

A visszavonulást régóta fontolgató Dennis állítólag abban az esetben mindenképpen lemondott volna, ha Hamilton megnyeri a 2007-es vb-t, de ez nem történt meg. Flavio Briatore szerint a McLaren a brit újonc önzősége miatt veszítette el az egyéni vb-címet. A Renault csapatvezetője úgy véli, egy újonc nem teheti meg, hogy rutinos csapattársa útjába áll, első évében istállója érdekeit kell szem előtt tartania.

„Hamilton fiatal és nagyon tehetséges, de tavaly nem magával kellett volna törődnie, hanem csapatával, amely ezer embert foglalkoztat – mondta Briatore. – Ez nem egyemberes sport, ott van az egész istálló, amely a két pilótáért dolgozik. Sajnálom a McLaren alkalmazottait, hiszen könnyedén megnyerhették volna a vébét, ha Hamilton elfogadja, hogy az évad még nem az övé. Túl régóta vártak erre a lehetőségre ahhoz, hogy egy ember miatt elbukják.”

Briatore ezzel nemcsak Hamiltonnak üzent, hanem Nelsinho Piquet-nek, a Renault újonc pilótájának is, akinek az idén tudnia kell, hol a helye. Ezeket a szavakat hallva nem számíthatunk arra, hogy Piquet megveri Alonsót.

Legfrissebb hírek

Iga Swiatek: Nem is álmodtam arról, hogy nyerhetek itt Wimbledonban, annyira távolinak tűnt

Tenisz
8 perce

Címvédő férfi strandkézi-válogatottunk kikapott a spanyolok elleni Eb-elődöntőben

Kézilabda
47 perce

Királyék egyesített csapata, a Sponsi kapta az 57. Kékszalag KPMG fair play díját

Egyéb egyéni
1 órája

Fellebbezés az evezős ob-n; Bene Dorottya győzött

Egyéb egyéni
1 órája

Kosárlabda: a 9. helyért játszhat az U18-as leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Masped-kupa: Major Veronika remekelt az alapversenyben sportpisztolyban

Egyéb egyéni
2 órája

Felkészülés: a Kazincbarcika 2–1-re vesztett Eperjesen, a DVSC négyet kapott a Kassától

Labdarúgó NB I
2 órája

Asztalitenisz: az ifjúsági fiúcsapat továbbra is menetel az Eb-n

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik