Elég volt a csalódásból!

BENKŐ GÁBOR, SZÉKELYHIDI JÁNOSBENKŐ GÁBOR, SZÉKELYHIDI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2008.03.07. 00:24
Címkék
Péntek este az FC Fehérvár– Budapest Honvéd találkozóval nyit a Soproni Liga 18. fordulója. A 19 órakor kezdődő mérkőzésen mindkét fél bizonyítani akar. A Fehérvár azt, hogy erős csapat, és a kaposvári vereség kisiklás volt, a vendégek pedig, hogy nem véletlenül pályáznak a bajnoki címre.

Elégedetlenül fogadta a közön ség, a vezetőség és a sajtó is az FC Fehérvár legutóbbi találkozóját, amelyen a piros-kékek jogos vereséget szenvedtek a Kaposvártól. Mezey György szakmai igazgató is csalódottságának adott hangot a meccs után, jelezve, hogy a tulajdonosok hiába tették rendbe a klub pénzügyi helyzetét, ha a csapat nem az elvárható szinten teljesít. Disztl László vezetőedző nem tulajdonít különösebb jelentőséget főnöke szavainak.

,,Ha vereséget szenved a csapat, azt mindannyian megszenvedjük – így Disztl László, aki játékospályafutása idején két bajnoki címet és egy MNK-győzelmet szerzett a Honvéddal. – Magam is csalódott voltam, a játékosok is, akárcsak Mezey György. Az ominózus nyilatkozatot amúgy nem olvastam, de hallottam róla. Különben sem érdekel, mit írnak az újságok, nekem csak az számít, amit én tudok, illetve, amit én beszélek meg Mezey Györggyel. A Kaposvár-meccs után elemeztük a tanulságokat, és remélem, ennek már a Honvéd ellen is lesz haszna.”

Disztl László nehéz mérkőzésre számít pénteken. A szakember emlékeztetett, hogy az ellenfél az ősszel főként idegenben szerepelt kitűnően, de úgy véli, ha csapata védekezése rendben lesz, illetve kellő agresszivitással támad, akkor nyerhet.

,,A Honvéd elleni mérkőzés nagyszerű lehetőség arra, hogy megmutassuk, mire vagyunk képesek. A televízió élőben közvetíti a meccset, ami külön is motiválhatja a játékosokat, vagyis most nem okozhatunk csalódást. Be kell bizonyítanunk, hogy igenis jó, erős csapat a Fehérvár” – szuggerálta szinte önmagát a vezetőedző, hogy együttese nem vehető félvállról.

Disztl László a keretbe jelöli a péntek esti találkozóra a csapat friss igazolását, Pavol Duricát is. A szlovák támadót az Artmedia Bratislava fél évre adta kölcsön a Fehérvárnak.

A meccshez kapcsolódó hír, hogy pénteken 15 órakor a Sóstói Stadionban ravatalozzák fel Szőke Miklóst. Az FC Fehérvár egykori utánpótlásedzője, a Siófoki Bányász kupagyőztes gárdájának szakvezetője, február 22-én 75 éves korában hunyt el.

Legfrissebb hírek

Cseh Sándor: Nagyon igazságtalannak tartottam volna, ha nem mi nyerünk ma

Vízilabda
9 perce

Férfi röplabda Extraliga: simán nyert Miskolcon a MÁV Előre

Röplabda
15 perce

Férfi kézi Magyar Kupa: a NEKA nagy csatában nyert, és bejutott a legjobb négy közé

Kézilabda
17 perce

Ötméteresekkel legyőztük a görögöket, és bejutottunk az Eb-döntőbe!

Vízilabda
37 perce

Gyuláról indul, Veszprémben zárul a Tour de Hongrie

Kerékpár
47 perce

Molnár Attila Európa-csúccsal indította az évet

Atlétika
49 perce

Női jégkorong: az utolsó nagy erőpróba a világbajnokság előtt

Jégkorong
1 órája

Kolozsvári tenisztorna: Bondár Anna párosban is kiesett

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik