Eredményes fiatalok

R. B. B.R. B. B.
Vágólapra másolva!
2008.03.02. 00:29
Címkék

Sajnos továbbra sem változott az egy héttel ezelőtti, a hamburgi Szuper-A Világkupaviadalon tapasztalt trend, hogy jellemzően azok a magyar versenyzők teljesítenek jól, aki már megszerezték az olimpiai kvótát, míg a kvalifikációért még harcolók esetében továbbra is várnunk kell az áttörésre. Kérdés, meddig – a kudarcot vallók már csak az áprilisi liszszaboni Európa-bajnokságon javíthatnak.

A szombaton tatamira lépők közül Joó Abigél (63 kg) szerepelt a legjobban. A KSI tavaly junior és U23-as Eb-3. dzsudokája az idén már a felnőtt Világkupa-viadalokon is bizonyíthatja tehetségét. Pánczél Gábor tanítványa Varsóban a nyolc között az európai ranglistán 7. francia Emanuelle Payettől kapott ki, a vigaszágon kétszer nyert, egyszer kikapott, ezért a bronzmeccsen az ippongyőzelmet arató horvát Marijana Miskovic küzdhetett helyette. Joó szereplése (7. lett) dicséretre méltó, olimpiai szempontból azonban nem sokat ért, mivel a kvótához Eb-aranyra lenne szüksége, a kontinensbajnokságon viszont valószínűleg Szabó Brigitta indul, aki ezúttal a 13. helyen végzett – neki Pekinghez éremre lesz szüksége Lisszabonban. Joó eredménye mellett a 18 éves, a már kvótás Baczkó Bernadett súlycsoportjában szereplő Karakas Hedvig (57) kilencedik pozíciója is szép eredmény. Ónody Beáta (52) és Perge Ilona (52) helyezetlen maradt.

A férfiaknál Taraba Sándor (66) kilencedik lett. Az erősebbik nemnél ez volt a legjobb szombati szereplés, ráadásul olyan súlycsoportban, amelyben Ungvári Miklós jóvoltából már van kvótánk. A másik két kategória közül 60 kilóban betegsége miatt Burján László tatamira sem léphetett, míg Braun Ákosnak (73) egy meccs jutott – Hammer Erikkel (60), illetve Ungvári Attilával (73) egyetemben nem ért el eredményt. A 2005-ben világ- és Európa-bajnok Braun továbbra sincs kvótás helyen a ranglistán, és ha az Eb-n nem szerez érmet, Athén után Pekingről is lemarad.

Legfrissebb hírek

Dibusz Dénes: Egy újabb három pont szinte már továbbjutást érne

Európa-liga
2 perce

NBA: két hosszabbítás, SGA-karriercsúcs, Oklahoma-diadal a legutóbbi döntő remek „visszavágóján”

Amerikai sportok
19 perce

Az osztrák sajtó szerint a Fradi az egyik legverhetőbb ellenfele volt a Salzburgnak

Európa-liga
36 perce

Drijver Bertold jóvoltából magyar negyedik hely a pályakerékpáros vb-n

Kerékpár
1 órája

Úszás: Kós Hubert a 200 hát világcsúcstartója rövid pályán!

Úszás
2 órája

Pénteki sportműsor: torna-vb Jakartában, jégkorong-, kézi- és kosármeccsek hazánkban

Minden más foci
8 órája

Férfi kosár Euroliga: tizenöttel kikapott litván ellenfelétől a Barcelona

Kosárlabda
9 órája

Hiába támadta végig a meccset a Roma, kikapott odahaza a Plzentől

Európa-liga
9 órája
Ezek is érdekelhetik