Fukuhara után mindegy volt

BÁLINT MÁTYÁSBÁLINT MÁTYÁS
2008.02.28. 23:43
Címkék

Kevés szót koptattunk el az utóbbi napokban annyira, mint a „bravúr” kifejezést férfi- és női válogatottunk csapat-világbajnoki szereplése kapcsán. Fiúklányok egyaránt kiválóan szerepeltek eddig Kantonban, ennek eredményeképp Harczi Zsolt legényei jó eséllyel pályázhattak az elitben maradásra (már ez is nagy szó az erős mezőnyben), Téglás Péter tanítványai pedig a legszebb álmokat megvalósítva az elődöntőbe jutásért csaphattak össze Japánnal. A négy közé kerüléshez a bravúrnál is több kellett volna, ám a csoda elmaradt: az ázsiaiak 3:0-ra győztek. Pedig jól kezdődött: Tóth Krisztina a japánok csodagyereke, a 19 évesen világranglista-9. Fukuhara Aj ellen megnyerte az első szettet, majd 2:1-re is vezetett, de az ötödik felvonásban a szerencse is elhagyta. Póta Georgina csak egy szettben tudta megszorongatni a világranglista 19. helyén álló Hirano Szajakát, Fukuoka Haruna pedig Lovas Petrát intézte el, így a papírforma érvényesült: a távol-keletiek jutottak a négybe (európai csapat nincs az elődöntőben), a mieink pedig az 5–8. helyért játszhatnak Hollandia ellen – nem lehet elégszer hangsúlyozni, ez is óriási teljesítmény.

„Nem éreztem az ötödik szettben, hogyan tudnék tizenegy pontig eljutni – magyarázta Tóth Krisztina. – Fukuhara nagyon idegesítően játszott, kellemetlen a stílusa. A hollandok elleni mérkőzéssel még nem foglalkozunk, mert nagyon sokat kivett belőlünk az elmúlt néhány nap. Szeretnénk a legelőkelőbb, azaz az ötödik helyen végezni.”

Ami a fiúkat illeti: utolsó csoportmeccsükön kikaptak DélKoreától (bár Zwickl Dániel Kim Dzsung Hun elleni győzelmét ki kell emelni), ám a 13–24. helyért vívott helyosztók első meccsén ismét bravúrgyőzelmet (megint ez a szó, egyszerűen megkerülhetetlen) aratott Franciaország (3:1) ellen. Így magyar idő szerint pénteken hajnalban elég Fehéroroszországot vagy másnap egy a legjobb 16 közül kiszoruló ellenfelet legyőzni ahhoz, hogy Zwicklék biztosan a legerősebb divízióban szerepelhessenek a 2010-es moszkvai vb-n is.

Legfrissebb hírek

Januárban lecsapna a Real Madrid középpályására a Galatasaray – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
22 perce

Rúsz Márton U21-es Eb-selejtezőt vezet

Minden más foci
57 perce

Billie Jean King-kupa: elsőként a csehek jutottak be a legjobb négy közé Sencsenben

Tenisz
57 perce

Pálinger Katalin: Fontos erőfelmérő és mérföldkő előtt állunk

Kézilabda
1 órája

Ír–északír csata az Arsenal játékosáért, aki a mieink ellen is pályára léphet

Minden más foci
1 órája

Férfi röplabda Eb: Franciaország az első elődöntős

Röplabda
1 órája

Sportszerűtlen ultrái miatt fizethet a Juventus

Olasz labdarúgás
1 órája

Telt házra, kiváló hangulatra és minőségi ellenfélre számít a DAC grúz csatára a Puskás Arénában

Minden más foci
1 órája