Gyöngyösi András távozik

R. B. B.R. B. B.
2008.02.27. 23:36
Címkék

Másodjára nem volt visszaút. Az Egerrel szembeni LENkupa-búcsú (a negyeddöntőben esett ki a Szeged) után Gyöngyösi Andrásban felvetődött a lemondás gondolata. Akkor a szakember végül megegyezett Körtvélyessy Péter elnökkel a maradásról, ezen a héten viszont már sor került a szakításra.

„Hétfőn közös megegyezéssel szerződést bontottunk Gyöngyösi Andrással, kedden pedig megállapodtam Kásás Zoltánnal: szerdától a rájátszás végéig ő a csapat edzője – tudtuk meg Körtvélyessy Pétertől. – Másképp gondolkodunk. Különbözőképpen ítéljük meg például a szövetség elnökségének, bizottságainak működését, a szegedi edzések és mérkőzések feltételeinek biztosítását. Ezek a különbségek gátolják a további munkát. Szeretném azonban hozzátenni, András szakmai munkáját elismerjük.”

Érdekes szavak. Kicsit nehéz is értelmezni, mire gondolhat az elöljáró, mi lehet a háttérben, ez az egész ügy okot adhat a pletykákra. Kérdés, a január 19-i meccs után felajánlott lemondás, majd maradás óta mi változott.

„Akkor beszélgettünk Andrással, és úgy ítéltük meg, végigviszi a csapatot a bajnokság végéig – mondta Körtvélyessy elnök. – Már akkor is akadtak véleménykülönbségek, és ezekből azóta csak több lett.”

Az új tréner, Kásás Zoltán a múlt héten még a magyar válogatott másodedzőjeként dolgozott együtt Baksa Lászlóval és Varga Tamással, szerdától pedig már Szegeden találkozik velük és társaikkal.

„A cél a minél jobb szereplés, tudom, az igazi nagy siker a döntőbe jutás lenne – mondta Kásás Zoltán. – Valamennyire ismerem a csapatot, van néhány tehetséges fiatal, de nagy segítség lenne, ha látnám néhány fontosabb mérkőzés felvételét. Ilyen rövid idő alatt nem nagyon lehet változtatni, óvatosan kell hozzányúlni az együtteshez, maximum egykét új dolgot lehet gyakorolni.”

Kásás Zoltán szombaton az OSC otthonában mutatkozik be a Szeged kispadján, március 7én Szolnokon játszanak, majd rá két napra jöhet az első nagy próbatétel, a Honvéd elleni hazai rangadó.

Legfrissebb hírek

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
12 perce

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
19 perce

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
19 perce

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
25 perce

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
28 perce

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
28 perce

Svájc simán nyert Észak-Macedóniában; nem láthattunk gólt a szlovén–skót meccsen

Minden más foci
56 perce

Győzelemmel rajtolt Szlovákia, Finnország hét gólig jutott a C-ligában

Minden más foci
1 órája