Minden héten háború

SZŰCS ANDRÁSSZŰCS ANDRÁS
2008.02.24. 01:54
Címkék
Temérdek kiállítás, sok sérült és még több ingerült érdekelt – ez az eredménye a jövő héten kezdődő negyeddöntő előszeleként már péntek este összecsapó Alba Volán és Újpest csatájának. A java pedig csak most következik.

Még el sem kezdődött a ráját szás, az Alba Volán és az Újpest máris egymásnak esett, a székesfehérvári jégcsarnok gyakorlatilag csatatér lett péntek este. Pedig ez a meccs tökéletesen jelentéktelen volt, jövő hét közepén viszont már az elődöntő lesz a tét, szóval pláne nem jó, hogy a külső szemlélők hangulata alapján máris elszabadult a pokol.

Persze az egésznek van előzménye. A rangadó előtt a Volán-honlapon fellelhető előzetes azzal zárult, hogy remélhetőleg az Újpest-játékosok viszszafogják magukat, s nem vonnak ki néhány fehérvárit a forgalomból a negyeddöntő előtt… A beharangozó természetesen kiverte a biztosítékot a lila oldalon, a józan szerkesztők módosítottak is az irományon.

Maga a mérkőzés az emberelőnyös és emberhátrányos helyzetek gyakorlásával telt, ám ez önmagában nem mond semmit: a szinte követhetetlen ütemben növekvő büntetőperceket nemcsak a túlzsúfolt büntetőpad, hanem a jégről lebicegő, lesántikáló vagy lesegített emberek is jelezték: Palkovics Krisztián hátába Szajbert Krisztián vágta ütőjét, később Sofron István feküdt ki a padra vérző szemhéjjal, Rajz Attila pedig a jeget is összevérezte egy találkozó után, a túloldalon a térdét fogó Jozef Voskár terült el. Következnek tehát a negyeddöntő összecsapásai, a péntek esti háború után néhány eltiltott és sebesült nélkül, vélhetően azonos bírói négyessel, plusz a fentiek alapján ijesztő elmélettel...

Legfrissebb hírek

Döntetlen az Atlético Madrid és az Arsenal BL-elődöntőjének első felvonásán

Bajnokok Ligája
4 perce

Nézők nélküli meccsen búcsúzik az NB I-től a Diósgyőr

Labdarúgó NB I
4 perce

Későn ébredt a Hapoel, előnyben a Real Madrid az Euroliga negyeddöntőjében

Kosárlabda
7 perce

Gyász: elhunyt kollégánk, Horváth Tamás

Egyéb egyéni
16 perce

Európai kézilabdaligák: Albek Anna hat gólja Dijonban

Kézilabda
29 perce

A MÁV Előre nyerte az alsóházi derbit a női röplabda Extraligában

Röplabda
42 perce

Dicsőszentmártoni dicsőség – az első 100-szorosok, 15. rész: Bölöni László

Képes Sport
58 perce

Mikler Roland: Csodák vannak, de ahhoz nem így kell játszanunk

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik