Góllövő cipők és mamusz

Fél egykor elegáns autó gördült be a győri stadion főbejáratán (a sorompó már távolról nyílt), komótosan lassított, majd egészen közel a székházhoz egy ipszilonmanőverrel leparkolt. Hátsó ülésén az egyik legjobb és legszomorúbb győri játékossal.

Másfél órával a találkozó megkezdése előtt Bajzát Péter kászálódódott ki az autó hátsó üléséről: divatos kapucnis pulcsiban, zselétől csillogó, makulátlan frizurával és fekete mamusszal a lábán. Mamusszal, mert a talpcsonttöréssel néhány nappal ezelőtt megműtött támadó cipőt még nem tud a lábára húzni, így maradt az öregurak által kedvelt otthoni viselet.

„Nem a legelegánsabb, diszkóba például biztosan nem mennék benne ” – jegyezte meg fanyar humorral Bajzát Péter.

A porta felé ballagva feleségével a szurkolók lépten-nyomon megállították, a biztató szavak csak úgy záporoztak felé, ám Bajzát Péter nem lett vidámabb a jókívánságoktól. Ő inkább a többiekkel együtt készült volna a tavasz első bajnokijára, arra a meccsre, amelyet oly régen várt. Azokban a percekben ő is a gyúrópadon feküdt volna, vagy talán a sportszárát igazgatná a megszokott helyén, esetleg éppen a mezét húzná magára. Ehelyett a szomorú Bajzát Péter kényszermosollyal az arcán válaszolgatott a közhelyszerű kérdésekre („Bajzi, jól van a lábad? Köszönöm, volt már jobban is, de most már szépen javul...”), majd bicegve eltűnt a székház portájának ajtaja mögött.

Az ősszel nyolc gólt termelő csatár első útja az öltözőbe vezetett, benyitott az ajtón, egyenként mindenkit vállon veregetett, percekig beszélgetett a társakkal, a Nyíregyháza ellen a 300. bajnoki meccsét játszó Jäkl Antalnak például kétszer is gratulált, majd mint egy kisgyerek, akitől elvették a kedvenc játékát, lehajtott fejjel felült a lelátóra, hogy onnan, a szurkolók közül nézze végig a Nyíregyháza elleni bajnokit.

Sokáig persze nem tudott egy helyben ülni, az első helyzetnél, amelyből végül gólt is lőtt egyik legjobb barátja, Tokody Tibor, már pattant is fel a helyéről, és tapsolt, együtt örült a társakkal.

„Nem gondoltam volna, hogy ötöt rúgunk a Nyíregyházának – mondta a mérkőzés lefújása után Bajzát Péter. – Abban reménykedtem, hogy egy-két góllal nyerünk, ehhez képest sziporkáztak a fiúk. Nagyon rossz volt a lelátóról nézni a meccset. Arról nem beszélve, hogy ilyen szellősen védekező ellenféllel szemben talán növelhettem volna bajnoki góljaim számát. Na, de sebaj, az utolsó három meccsen majd bepótolom az elmaradt gólokat.”

Aztán sarkon fordult, és mamuszában lassan elbicegett. Az autónál már várta a felesége…