Az aranyérem kvótát eredményezhet

Vágólapra másolva!
2008.02.24. 01:54
Címkék
Mincza-Nébald Ildikó győzött a saint-mauri Grand Prix versenyen, ezzel Szász Emese mellett ő is kvótaesélyessé lépett elő, így azonban Nagy Tímea pekingi reményei szertefoszlottak.

Mincza-Nébald Ildikó rendkívül fontos győzelmet aratott a franciaországi női párbajtőr Grand Prix-versenyen, jó húzásnak bizonyult, hogy kisebb sérülése miatt a múlt heti, barcelonai viadalt kihagyta. Saint-Maurban lehetett utoljára kétszeres menynyiségű pontot szerezni a kvalifikációs időszakban, így minden helyezés „duplán” számított – az első helynek pedig felbecsülhetetlen értéke van.

Az előző versenyekhez hasonlóan Franciaországban is korán összetalálkoztak a magyarok. Mincza a 16 közé jutásért Takács Emesét győzte le, míg Nagy Tímea ezúttal túljutott a kvótához legközelebb álló Szász Emesén, aki az idén már ütötte őt el a továbbjutástól. A kétszeres olimpiai bajnok a nyolcaddöntőben szinte ki-ki asszót vívott MinczaNébalddal, tudva, hogy aki vereséget szenved, jelentős hátrányba kerül a másikkal szemben. A várt hatalmas csata elmaradt, Mincza-Nébald hét tussal nyert. A „magyar húsdarálóból” győztesen kikerülő MinczaNébald a negyeddöntőben a francia Maureen Nisimát is egy tussal verte meg, az elődöntőben pedig az ukrán Jana Semjakinát késztette megadásra. A fináléban egy régi ismerőssel találkozott, a francia színekben versenyző Király-Picot Hajnalkát győzte le, megint csak egyetlen tussal.

Mincza a duplaszorzós versenyen elért első helyével rögvest feliratkozott a kvótaesélyesek közé, de ehhez a hátralévő három versenyen nagyon jól kell szerepelnie, mert egyre több európai tanyázik a kvalifikációs határvonal környékén.

Nagy Tímea az idén már negyedszer lett 12., de mivel most sem tudott a pontgazdag helyek valamelyikére odaérni, túl nagy hátrányba került az élmezőnynyel, meg persze Szásszal és Mincza-Nébalddal szemben, így lemondhat az olimpiai kvótáról. Hormay Adrien a 22. lett, neki sem sok esélye maradt, hogy elcsípje a két magyar rajthely egyikét.

Eredmények a 21. oldalon

Legfrissebb hírek

Kézilabda: tavasszal lehet szó az orosz csapatok nemzetközi visszatéréséről

Kézilabda
43 perce

Romano szerint olasz és német klubok figyelik a Barcelona magyar játékosát

Spanyol labdarúgás
56 perce

NB II: a Videoton újabb támadóval szakíthat – NS-infó

Labdarúgó NB II
1 órája

A berni diadal – fiktív regényt írt korábbi munkatársunk

Minden más foci
1 órája

Marozsán Fábián: Jó úton haladunk, és remélem, jövőre még többet érünk el

Tenisz
1 órája

Német gólkirály érkezik kölcsönbe a Milanhoz – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2 órája

Edzősors: nyugdíjba vonult a BVB korábbi mestere, Lucien Favre

Minden más foci
3 órája

Sérülése miatt akár be is fejeződhet Jake Paul ökölvívó-pályafutása

Ökölvívás
3 órája
Ezek is érdekelhetik