Új csúcsokat ostromol

Vágólapra másolva!
2008.02.22. 23:59
Címkék
Zala Györggyel erősít a Domino-Honvéd, és Zala Györggyel erősíthet a férfi vízilabda-válogatott. Megmagyarázzuk: a kétszeres olimpiai bajnok kenus immár fél éve erőnléti edzőként dolgozik a hatszoros magyar aranyérmesnél, s megeshet, hogy hamarosan újabb csapatot kap – kölcsönösen kedvező benyomások esetén az e heti „puhatolózás” után a pekingi játékokra készülő nemzeti együttes felkészülését is segítheti.

Nehéz vele lépést tartani: az A1 wellnessközpont egyik sarkából rohan a másikba, egymás után osztja ki a percről percre jobban izzadó vendégeket, ki, hányszor, mennyit. Közbevetőleg mondja: „Azért is lettem edző, mert nem bírtam sport nélkül. Pályafutásom befejeztével mindössze nyolc hónapig álltam le, máris gond volt az egészségemmel. Úgyhogy gyorsan visszatértem, ma már naponta kétszer mozgok, és ha csak tehetem, járok a Dunára kenuzni.”

A feszített tempót úgy bírja, mint hajdanán az ezres döntőket, mint említi, hozzáállás és időbeosztás kérdése az egész. S a vízilabda csak eztán jön…

„Fél éve kaptam egy elektronikus levelet, a Honvéd masszőre, Klenyán Tamás azt írta, hogy sürgősen beszélni szeretnének velem – hallhatjuk a történet elejét Zala Györgytől. – Kiderült, arról van szó, hogy keresnek egy megfelelő végzettségű erőnléti edzőt. Mivel kajak-kenu szakedzői, regattainstruktori és személyi edzői végzettségem is van, az első szűrön túljutottam… Komolyra fordítva: nem sokkal később már Novák Ferenccel, a szakosztály igazgatójával tárgyaltam, majd egy nap gondolkodási idő, továbbá a családi kupaktanács után boldogan mondtam igent. Mégiscsak a világ egyik legjobb csapata hívott.”

Ami a szakember „pólós” munkáját illeti, hetente három foglalkozást vezényel a Dominónak, egyet „hazai pályán”, az A1ben, egyet a Kőér utcában, a harmadikat pedig egy tornateremben; Kovács István vezetőedző osztja be, mikor milyen jellegű feladatokat kell elvégezni.

„Úgy érzem, értelme és haszna egyaránt van annak, amit csinálunk, ráadásul a visszajelzések is pozitívak – folytatja a 39 esztendős tréner. – Kijelenthetem, hogy minden téren előreléptünk, erőben és állóképességben is fejlődtek a játékosok, ők is állítják, hogy a korábbinál jobban bírják a terhelést. De ha nem említenék, akkor is tisztában lennék ezzel, hiszen a hivatalos felmérések is ezt bizonyítják. Hozzáteszem, az elmúlt hónapokban én is okosodtam, tudniillik a színvonalas edzések levezényléséhez új szakanyagokat kellett elovasnom. Szóval nagyon élvezem a közös munkát, ha csak tehetem, a meccseken is ott vagyok. Legutóbb még a pireuszi BLmérkőzésre is a csapattal tartottam, edzés közben a srácok ki is szóltak, gyere, Gyuri, ússzál velünk kicsit. Noha volt nálam fürdőnadrág, az egymásra kacsintásokból azért sejtettem, valószínűleg nem járnék jól, biztosan lenyomtak volna a medence aljára vagy tíz percre…”

Mivel a görögországi kirándulást túlélte, a héten már a válogatottnak tarthatott edzést. Ahogy Zala György fogalmaz, a „puhatolózás” időszakát élik. A folytatás nem kizárt, de erre majd akkor térjünk vissza, ha…

„…Kemény Dénes felkér – fejezi be a mondatot az együttest a kecskeméti Volvo-kupára is elkísérő szakember. – A torna után leülünk a kapitánnyal, beszélgetünk a tapasztalatokról, aztán majd meglátjuk, mit hoz a jövő. Dénes bizonyára kifaggatja a játékosokat is, hogy tudnának-e velem dolgozni, vagy kiállhatatlan embernek tartanak…”

A következő vendég már melegít, így egy kérdésre marad idő: mi lesz, ha azt tudakolják tőle, ráér-e nyár végéig?

„Újra összeül a család… – mosolyog Zala György. – Az biztos, hogy ez olyan szintű felkérés lenne, amire aligha lehetne nemmel felelni. Mintha Budapest főépítészét kérnék meg arra, hogy tervezze meg és húzza fel a főváros szimbólumát, karrierem csúcsát jelentené ez a lehetőség – augusztusig. Aztán meg az lenne a csúcs, ha Pekingből aranyérmesként térnénk haza…”

Legfrissebb hírek

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
4 órája

A dédapák asztalánál – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
5 órája

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
5 órája

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
5 órája

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
6 órája

La Liga: ezúttal Bilbaóban győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
6 órája

Marmus és Szalah góljával fordított Egyiptom az Afrikai Nemzetek Kupájában

Minden más foci
6 órája

Gian Van Veen a torna eddigi legjobb meccsátlagával nyert a darts vb második fordulójában

Egyéb egyéni
6 órája
Ezek is érdekelhetik