Puskás Ferencet idézte

Vágólapra másolva!
2008.02.22. 23:59
Címkék
A Vodafone jóvoltából munkatársunk a helyszínen tekinthette meg a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő Celtic–Barcelona párharcának első, glasgow-i felvonását. A 3–2-es vendégsikerrel végződő összecsapás főszereplője a két gólt szerző Lionel Messi, a Barca argentin csillaga volt.

Tökéletesebb forgatókönyvet el sem lehetett volna képzelni: szerda este a Barcelona látványosan és eredményesen futballozva 3–2-re győzött a félelmetes Celtic Parkban, amivel egyfelől óriási lépést tett a negyeddöntő felé vezető úton, másrészt a klub elkönyvelte 100. sikerét a legrangosabb európai kupasorozatban. Hogy ez mekkora dicsőség, azt jól mutatja: a katalán óriáson kívül mindössze négy együttes, a Real Madrid (176), a Bayern München (115), a Milan (111) és a Manchester United (104) jutott el a mérföldkőig, a Barca 56.8 százalékos győzelmi mutatójánál (100 diadal, 40 döntetlen, 36 vereség) viszont csak egyetlen „százados” gárda büszkélkedhet jobbal. Történetesen a Real Madrid.

„Fantasztikusan játszottunk, megkockáztatom, ebben az idényben a legjobban. Ha szinten tudjuk tartani a formánkat, sokra visszük a Bajnokok Ligájában” – jegyezte meg az ősbarcelonai Carles Puyol, márpedig ha valakinek, akkor neki tényleg elhihetjük.

A jubileumi győzelem fergeteges játék eredménye volt, az első 45 perc után még vesztésre (1–2) álló vendégek a második félidőben gyakorlatilag lefutballozták a pályáról a Celticet, a díszelőadás főszereplője pedig egy hosszú hajú, villámgyors argentin srác volt, aki június 24-én még csupán a 21. életévét tölti majd be.

Úgy hívják: Lionel Messi.

Napjaink egyik legtehetségesebb labdarúgója két góllal járult hozzá a Barca sikeréhez, és bár az elsőnél szerencséje is volt (a becsúszó Lee Naylorról pattant vissza Messi lábára a végül a hálóban kikötő labda), amit a másodiknál művelt, azt alighanem örökre megjegyezzük. Miután négy skót láb között eljutott hozzá a labda, az ötösön csinált egy pimasz visszahúzós cselt az egyébként a legjobb Celtic-védőnek tartott Gary Caldwell-lel szemben, majd könnyed mozdulattal Artur Boruc kapujába emelt. Nekünk meg óhatatlanul eszünkbe jutott a labdarúgás történetének számunkra legszebb mozzanata: Puskás Ferencé, amit 1953. november 25-én az angolok ellen mutatott be az évszázad mérkőzésén.

„Nem gondolom, hogy most rólam kellene beszélni. Igaz ugyan, hogy két gólt is szereztem, de aki látta a meccset, tudja: győzelmünk igazi csapatmunka eredménye. A saját jó teljesítményemnél sokkal fontosabb, hogy elérhető közelségbe került a negyeddöntő, ráadásul kezd öszszeállni a játékunk” – mondta szerényen az argentin válogatott futballista.

Szerdai duplájával Messi átvette a vezetést a BL-góllövőlistán hat mérkőzésen szerzett hat találatával. Ha pedig a Barcelona valóban kezd összeállni, az argentin csatárnak jó esélye lesz arra, hogy a végelszámolásnál is az élen álljon, elvégre olyan játékosok veszik körül, mint Ronaldinho, a Celticnek szintén csodálatos gólt rúgó Thierry Henry vagy éppen Samuel Eto’o, Xavi, valamint a meglepően kevés „publicitást” kapó, pedig rendkívül ügyes Andrés Iniesta.

Az akadékoskodók erre mondhatnák, hogy ilyen képességű futballisták mellett könynyű megélni a pályán, ami igaz is – feltéve, hogy Messinek hívják az illetőt. A kapu előtti kegyetlen helyzetkihasználást, a robbanékonyságot, a labdakezelést, a gyors döntéskészséget ugyanis nem ajándékba kapja az ember.

S az Aranylabdát sem.

Mert noha még csupán február végén járunk, számunkra teljesen nyilvánvaló, hogy Barcelona kedvenc Leója reális eséllyel pályázik a France Football elismerésére – dacára annak, hogy nem láthatjuk majd a nyári Európa-bajnokságon.

Legfrissebb hírek

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
3 órája

A dédapák asztalánál – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
3 órája

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
3 órája

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
3 órája

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
4 órája

La Liga: ezúttal Bilbaóban győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
4 órája

Marmus és Szalah góljával fordított Egyiptom az Afrikai Nemzetek Kupájában

Minden más foci
4 órája

Gian Van Veen a torna eddigi legjobb meccsátlagával nyert a darts vb második fordulójában

Egyéb egyéni
4 órája
Ezek is érdekelhetik