Fradi–Újpest, de hol?

Vágólapra másolva!
2008.02.22. 23:59
Címkék

Mondtuk, hogy még nem ért véget az alapszakasz. Két játéknap és három mérkőzés lenne csak hátra...

A Fradi és az Újpest azonban nem ért egyet – amikor a Volán kizárásáért kellett érvelni az ősszel, nem volt gond az együttműködéssel... –, a vita tárgya a rájátszás előtti utolsó meccs. A két szakosztály-igazgató mondandójából kiviláglik: vasárnap este a zöldek Pesterzsébeten várják a lilákat, a lilák meg a Megyeri úton a zöldeket. Logikus, nem?

„Mi vagyunk a pályaválasztók – kezdte a ténnyel Kassai György, az FTC-Érsekújvár főnöke. – Eredetileg valóban Érsekújvár lett volna a helyszín, de fölösleges a határon túlra buszozni egy immár jelentéktelen meccsért. Ezért szóba került, hogy a Megyeri úton játszunk, de a Pesterzsébeti Jégcsarnok üzemeltetői biztosítottak nekünk jégidőt, úgyhogy már szóltunk is a szövetségnek, amely értesítette az érdekelteket. Tehát mi vasárnap este nyolckor várjuk a lilákat Pesterzsébeten.” „Várjanak – hangzott az Újpest vezére, Joós Zoltán reakciója. – Mi mindent előkészítettünk saját pályánkon a rendezéshez, várjuk a zöldeket a Megyeri úton. Ha nem jönnek, akkor nem lesz mérkőzés, ilyen egyszerű. Ők nem utaztak el az SC Csíkszereda elleni meccsekre, az Alba Volán nem állt ki a HC Csíkszereda ellen, mindkét csapatot ki kellett volna zárni. Ez a bajnokság egy vicc.”

Mindenesetre péntek este a Dunaújváros–Miskolc meccs mellett Alba Volán–Újpest csata is lesz – utóbbi Székesfehérváron.

Legfrissebb hírek

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
1 órája

A dédapák asztalánál – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
1 órája

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
2 órája

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
2 órája

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
2 órája

La Liga: ezúttal Bilbaóban győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
2 órája

Marmus és Szalah góljával fordított Egyiptom az Afrikai Nemzetek Kupájában

Minden más foci
2 órája

Gian Van Veen a torna eddigi legjobb meccsátlagával nyert a darts vb második fordulójában

Egyéb egyéni
3 órája
Ezek is érdekelhetik