Fernando Alonso hitehagyottá vált

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2008.02.22. 23:59
Címkék
Fernando Alonso az idén is szeretne versenyt nyerni a Renault-istállóval, de egyelőre úgy véli, még a dobogó is álom számára.

Nakadzsima Kazuki zárta az élen a barcelonai tesztelés harmadik napját, a késő délután autóba ülő japán pilóta rendkívül szoros élcsoportot utasított maga mögé: az első öt pilóta egy századmásodpercen belül végzett. A kétszeres világbajnok Fernando Alonso csak kilencedik lett, és bár a tesztelések eredményei gyakran elferdítik az igazságot, a spanyol úgy véli, nem sokkal jobb a Renault helyzete a Barcelonában mutatottnál.

„Nagyon messze vagyunk a két élcsapattól – mondta letörten Alonso. – Semmit sem változott a kép tavalyhoz képest, a két Ferrari és a két McLaren-Mercedes van az élen, majd a BMW-k következnek. Az ember az idénynyitó szabadedzésein mindig kicsit emelkedett hangulatba kerül, és jó eredményről álmodozik, arról, hogy a dobogóra áll. Ám ezeken a hűvös téli estéken, úgy vélem, a dobogó álom számunkra, a legjobb esetben a hetedik helyért küzdhetünk, és örülhetünk, ha bekerülünk a legjobb tíz közé az időmérőn.”

Alonso szerint nem lesz olyan egyértelmű a világbajnokság, mint arra sokan számítanak, a McLaren az idén is megszorongatja a Ferrarit. A spanyol sokat vár a BMW-től is, a felkészülést gyengén kezdő müncheniek jelentik a spanyol számára a legnagyobb meglepetést.

„Akkor is rettentően gyorsak, ha megtankolják őket, és hatvan-hetven kilóval nehezebbé válik a kocsijuk. Nem vártam, hogy ennyire kiegyensúlyozott eredményeket érnek el egy-egy huszonöt-harminc körös menetben” – árulta el Alonso.

Alonso a korábbi barcelonai botrányról is beszélt, szerinte túlzás, hogy hadjáratot akarnak indítani a fajgyűlölet ellen egy szurkolói csoport miatt. Mint ismeretes, az egyik teszten Lewis Hamiltont inzultálta néhány helyi szurkoló, és erre nagyon érzékenyen reagált a brit sajtó, valamint az FIA. Korábban Bernie Ecclestone, az F1 gazdasági vezetője is azt nyilatkozta, hogy felfújták az ügyet, és nem kell reklámot csinálni a rasszizmusnak, mert ez nem lesz jó hatással a sportra.

„Minél hamarabb elfelejtjük az esetet, annál jobb – mondta Alonso. – Spanyolországban nem általános a fajgyűlölet, néhány ember miatt nem célszerű beskatulyázni az országot. Nevetséges, hogy az FIA rasszistának nevezi a spanyolokat. Egyet kérdeznék, tavaly miért maradt mindenki csendben, miért tűrték szó nélkül, hogy Niki Lauda versenyről versenyre kutyának nevezett?”

Legfrissebb hírek

Férfi kézilabda: bosnyák válogatott játékossal erősített az ETO

Kézilabda
4 órája

Vasárnapi sportműsor: NB I és NB II; Liverpool–Manchester City; Super Bowl

Minden más foci
5 órája

Már az első félidőben megnyerte a rangadót az FTC; A City ellen is Szoboszlai Dominik a legjobb biztosíték

E-újság
5 órája

Fürdésre várva – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
6 órája

Kiegyenesedett a Fradi – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Téli olimpia: az Egyesült Államok vezet a műkorcsolyázók csapatversenyében a második nap után

Téli olimpia 2026
6 órája

Milánó–Cortina 2026: egy ország sem nyert két aranyat – infóközpont

Téli olimpia 2026
6 órája

Endricket kiállították, emberhátrányban nyert a Lyon

Francia labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik