Versennyel lazítanak

Vágólapra másolva!
2008.02.20. 23:16
Címkék
Kéthetes dél-olaszországi edzőtábor után itthon készül egyetlen kvótás evezős egységünk, a Varga Tamás, Hirling Zsolt kettős. Szombaton mindketten elindulnak az ergométeres ob-n, hétfőn pedig ismét Rómától délre készülnek majd az év legnagyobb eseményére, az olimpiára.

Melegvízi edzőtáborban készült két hétig a világbajnok könynyűsúlyú kétpárevezős egységünk, méghozzá Dél-Olaszországban. A Róma és Nápoly között félúton található, mesterségesen kialakított öbölben több nemzet evezősei is gyakoroltak az elmúlt időszakban.

„Kiváló időjárási körülmények fogadtak minket, így aztán ha fújt is a szél, nyugodtan vízre szállhattunk – mondta Hirling Zsolt. – Olaszországban a menynyiségre fektettük a hangsúlyt, naponta öt-hat órát eveztünk, el is fáradtunk rendesen.”

A magyar szövetség anyagi keretei azt már nem tették lehetővé, hogy a világbajnokok gyúróval utazzanak az edzőtáborba, így aztán a sajgó végtagok kezelése, ápolása is a páros feladata volt. Ez pedig ilyen fokú edzésmunka mellett legalább akkora feladat, mint az evezés. Úgy különösen, hogy folyamatosan izomlázzal küzdöttek, és a lapát is feltörte a kezüket.

„Nagyon jól éreztük magunkat az edzőtáborban – folytatta Hirling. – Azt azonban nem bánjuk, hogy egy kicsit hazajöhettünk. Ilyen kemény munkát nem lehet hosszú ideig végezni.”

Szombaton a páros elindul az ergométeres országos bajnokságon, amely az olaszországitól eltérő felkészülést kíván.

„Fogalmam sincs, mire leszünk képesek Tomival az országos bajnokságon – így Hirling Zsolt. – Nem tudjuk, hogyan reagál a szervezetünk a kéthetes edzőtábor után, de természetesen bízunk abban, hogy jól húzunk majd Szolnokon is.”

Legfrissebb hírek

Vitális Milán: A lehető legjobb helyen vagyok az ETO-nál

Labdarúgó NB I
18 perce

Barkóczi Benedeknek el kell hagynia Brazíliát

Légiósok
39 perce

Lyonban folytatja a Real Madrid brazil csatára – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
54 perce

Arne Slot Kerkezről is beszélt a sajtótájékoztatón

Angol labdarúgás
1 órája

Kovács István Los Angelesben már érmeket szeretne

Ökölvívás
1 órája

Szélesi Zoltán esélyes az Újpest vezetőedzői posztjára

Labdarúgó NB I
1 órája

Aranycipő: Haaland beérte Kane-t az élen, Mbappé is a nyomukban lohol

Minden más foci
2 órája

Isak sikeres műtéten esett át, de hónapokig nem játszhat

Angol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik