Bravúros győzelem Szegeden

Vágólapra másolva!
2008.02.17. 23:16
Címkék

ezt okosan kihasználta a ruti nosabb és fokozatosan lehiggadó Pick (12–13). A szünet előtt, 14–18-nál a dánok gyakorolhatták az emberhátrányos játékot, de ebből is jól jöttek ki.

A Szeged igyekezett, hogy ellenfelének felállt védőfallal szemben kelljen támadnia, és ez a taktika bevált. Immár a hazaiak diktálták az iramot, és 15–20 után a játék minden elemében kezdték felülmúlni vetélytársukat. Zvizej találatával 23–23 lett az állás, és óriási volt a Szeged nyomása. Oszmajics találatával fordult a kocka (25–24), és ettől kezdve a Gudme futott az eredmény után. A hajrá 30–27-nél kezdődött, a főszereplő pedig továbbra is Puljezevics, Oszmajics, illetve Danijel Andjelkovics volt. A legfontosabb pillanatokban felnőtt hozzájuk Krivokapics Milorad, míg a Gudmében Lasse Hansen és Asgeir Hallgrimsson tartotta a lelket. Zsinórban négy gólt szerezve újra a GOG vezetett (30–31), a küzdeni tudásból jelesre vizsgázó Szeged azonban közönsége támogatásával huszáros hajrába kezdett. A végsőkig kiélezett küzdelemben 15 másodperccel a vége előtt Snorri Gudjonsson hétméterest hibázott, az ellenakciót pedig Krivokapics két pontot érő góllal fejezte be emberhátrányban az utolsó előtti másodpercben.

Legfrissebb hírek

A csend hangjai – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
4 órája

Közös hidak és utak – Deák Zsigmond jegyzete

Minden más foci
4 órája

Gera Zoltán: Szeretem nyugalomban, családi környezetben tölteni az ünnepeket; Deli Betty nagyi: 60 év a lelátókon

E-újság
4 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
5 órája

Ligakupa: a Palace a hajrában egyenlített, a tizenegyespárbajt viszont az Arsenal nyerte meg

Angol labdarúgás
5 órája

Az éllovas Hapoel Tel-Aviv Münchenben tíz ponttal legyőzte a Bayernt a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
5 órája

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
5 órája

Bundesliga: Manuel Baum marad az Augsburg vezetőedzője – hivatalos

Német labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik