Megműtötték a gólkirályt

Vágólapra másolva!
2008.02.16. 23:31
Címkék

Két héttel ezelőtt Bajzát Péter még javában készült a bajnoki rajtra, február 4-én azonban már úgy utazott el csapatával a törökországi edzőtáborba, hogy a jobb lábára alig bírt ráállni. Bármilyen hihetetlen, az elmúlt évad gólkirálya tulajdonképpen álmában sérült meg, igaz, maga sem gondolta volna, hogy ezzel számára gyakorlatilag véget is ért a tavaszi idény. A támadót Antalyában még azzal biztatták az orvosok, hogy „csak” ízületi gyulladása van, és néhány nap múlva újra futballozhat. Nem ez történt, a játékos hazatért Törökországból, és megoperálták. „Szerdán Székesfehérváron Abkarovits Géza eltávolította azt a csontdarabot a jobb talpamból, amely letört, és a fájdalmat okozta – idézte fel a beavatkozást az ETO csatára. – Pénteken a szüleimmel hazautaztam Debrecenbe, egyelőre pihentetnem, kímélnem kell a lábamat. A tervek szerint a jövő hét végén megyek vissza varratszedésre, majd azt követően elkezdődhet a rehabilitáció. A gyógyulás meglehetősen hosszadalmas folyamat, de bízom benne, hogy az utolsó három fordulóban már ismét pályára léphetek.”

Legfrissebb hírek

Fegyelmi vizsgálat indult a Tottenham csapatkapitányával szemben

Angol labdarúgás
29 perce

IFFHS: ismét Luis de la Fuente az év férfi szövetségi kapitánya

Minden más foci
40 perce

Autóbalesetet szenvedett Bardóczky Kornél, a Davis-kupa-csapat kapitánya

Tenisz
55 perce

Megszülettek Győri-Lukács Viktória ikerlányai

Kézilabda
1 órája

Az év legnézettebb videói: amikor bemutatkozott a 13 éves Nagy Kornél

Minden más foci
1 órája

Etta Eyong és Amad Diallo is győztes gólt szerzett az ANK-n – videók

Minden más foci
2 órája

Az „elfeledett” válogatott – 50 éve lett Eb-ezüstérmes a magyar női röplabdacsapat

Röplabda
2 órája

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
19 órája
Ezek is érdekelhetik