Négy olyan tényezőt ragadtunk ki a Honvéd–Debrecen mérkőzésből, amelyre érdemes volt odafigyelni.
1. A pillanatnyi forma
Ne tévesszen meg senkit, hogy a Debrecen 2–1-re győzött, a szombati mérkőzésen a Honvéd tűnt a felkészültebbnek. Míg a pirosfeketék tudatosan építkeztek, a vendégek gyakorta csak véletlenszerűen előrevágott labdákkal operáltak. Supka Attila játékosai azonban láthatóan hadilábon álltak a góllövéssel, két esetben pedig a kapufa mentett. Debrecenben viszont elmondhatják: a cél szentesíti az eszközt.
2. A csapatok szerkezete
Mindkét együttes a 4–1–3–2-es felállást alkalmazta, de a debreceniek gyorsan 4–4–2-re váltottak, merthogy a szűrő szerepköréből Dragan Vukmirnak többször a gyengélkedő karmester, Demjén Gábor segítségére kellett sietnie. Ami a támadókat illeti: az egyik oldalon Dorge Rostand Kouemaha, míg a másikon Zsolnai Róbert volt az előretolt csatár, az éktárs pedig szabadabban mozoghatott, s a pálya bármely szegletében feltűnhetett.
3. Az edzők rivalizálása
Supka Attila és Herczeg András sokáig együtt dolgozott a Debrecennél, most egymás ellen bizonyíthatták szakmai hozzáértésüket. Igaz, előbbi vezetőedzői, utóbbi klubmenedzseri státuszban – de ugyebár ugyanarról van szó, csak az a fránya licenc… Mindketten a menedéket jelentő kispad szélárnyékából irányítottak, érdekesség, hogy Supka Attila, aki mindig állni szokott, most magát összehúzva a pad sarkában vacogott, és közben rágógumizott.
4. A télies időjárás
Csalogató tavaszi napsütés, egyben riasztó, csontig hatoló széllökések várták szombaton a résztvevőket. A kilátogató lelkes szurkolók többsége rosszul járt, mert bár a stadion fedett oldalán foglalhattak helyet, a nap éppen a nagy részében üresen tátongó túloldalt sütötte. Ami a pályán lévőket illeti: nekik nemcsak a hideggel, hanem a váltakozó irányú és erősségű széllel is meg kellett küzdeniük, gyakorta dermesztő megoldásokat választva, és ez mindent elmond a színvonalról…
