Alakul a jövő csapata, s ez a lényeg

B. A.B. A.
2008.02.14. 23:14
Címkék

A veszprémiek trénere, Mocsai Lajos a rangadó értékelésekor arról beszélt, hogy előre tudták, a bajnokot csak hatalmas küzdelemben lehet megverni. Jót tett az MKBnak, hogy a szegediek a meccs előtt azt nyilatkozták, ők az esélyesebbek, nekik jobb a játékoskeretük, mert ez motiválta a veszprémieket. „Boldog vagyok, hogy magabiztosan győztük le a bajnoki címvédőt, ráadásul látványos mérkőzésen, amelyet a semleges nézők is élvezhettek – mondta Mocsai Lajos. – Hatalmas volt a találkozó tétje, tudtuk, hogy eldőlhet a rájátszás ezen szakaszában az első hely sorsa, s most már egyértelmű, ha nem hibázunk, a legkedvezőbb pozícióból kezdhetjük az elődöntőt. A Szeged ellen a szezon talán legjobb produkciójával rukkoltak ki a fiúk, de a legfontosabb, hogy építjük a csapatot, amely a jövőben még szebb eredményekre lehet képes.” Az edző hozzáfűzte, abban szerencséje volt együttesének, hogy ellenfele vasárnap Celjében lépett pályára, így kicsit talán lassabb volt. Ezzel együtt a Veszprém remek teljesítményét jelezte, hogy a hajrában már 12 góllal is vezetett.

„Sajnos az utolsó percekben egy kicsit lelassult a játékunk – folytatta a szakember. – Ekkor a Szeged indításgólokat lőtt. Csökkent a különbség, de így is büszkék lehettünk az eredményre s csapatunkra.”

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
1 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
1 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
1 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
2 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
2 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
3 órája