Pojbics a kispadon ülve jegyzett kosarat

Vágólapra másolva!
2008.02.10. 23:10
Címkék

Kaposváron, a dél-dunántúli szomszéd várak rangadóján újabb játékos mutatkozott be a hazai közönségnek: Michael Kinsella éppen volt csapata ellen, egykori szurkolói (vagy 400an rándultak át a tolnai városból) szeme láttára bizonyíthatott. A mérkőzés statisztikai mutatói az első félidőben jól érzékeltették a hazai együttes fölényét, mint ahogy azt is, miért fordult a kocka a szünet után. A mezőnybeli dobószázalék 46:42ről 47:56-ra módosult.

Székesfehárvárott a tősgyökeres fehérvári Peresztegi Nagy Ákos, aki eddig a fehérvári utánpótlással foglalkozott, most megkapta a lehetőséget a felnőtteknél, és sikeresen mutatkozott be a kispadon a MAFC ellen. Mindkét együttesnek egyegy meghatározó játékosa nem lépett pályára. A hazaiaknál Bencze Zoltán a cserepadon volt, de nem kockáztattak pályára küldésével. A vendégeknél Edwin Draughanre nem számíthattak.

Nyíregyházán ritka jelenet játszódott le az első negyedben. A védőlepattanóért induló Ross Mouton olyan balszerencsésen ért a labdához, hogy kezéről saját csapata gyűrűjébe hullott. A szabályok értelmében ilyenkor az ellenfél csapatkapitánya kapja a pontokat, aki nem más, mint Pojbics Szabolcs. Aki ekkor a pályán sem volt…

A soproniak számára a felsőházba jutásért amolyan utolsó esélyt jelentett a meccs, ami érezhető is volt küzdőszellemükön, de a végjátékban a kipontozódások után nem maradt esélye a sÖrdögöknek.

Legfrissebb hírek

Szappanos Péter lett az őszi szezon legjobbja; Vörös Barna Zalaegerszegen köthet ki

E-újság
7 órája

Hegedű, kalapács, futball – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
7 órája

Szombati sportműsor: pályán a Liverpool, folytatódik a darts-vb

Egyéb egyéni
7 órája

Szalah újabb gólt szerzett, Egyiptom csoportelsőként jutott tovább; Marokkó nem bírt Malival

Minden más foci
7 órája

Győzelmével az ötödik helyre ugrott a Manchester United

Angol labdarúgás
7 órája

Európai kézilabdaligák: Palasics Kristóf 17 lövést hárított

Kézilabda
8 órája

Röplabda: eseménydús éven van túl a hazai utánpótlás

Utánpótlássport
9 órája

Otthon nyert a Fehérvár az osztrák hokiligában

Jégkorong
10 órája
Ezek is érdekelhetik