Manchester: kegyelet és profit

A müncheni tragédia ötvenedik évfordulójára emlékezett február 6-án a Manchester United szurkolótábora – úgy 330 millióan –, azokra a manchesteri futballistákra és vezetőkre, akik 1958-ban életüket vesztették egy repülőgép-szerencsétlenségben (a megemlékezések a vasárnapi Manchester United–Manchester City városi rangadón is folytatódnak). Nagyon mélyre taszította a dráma a klubot, amelyet azonban úgy élt túl, hogy a United manapság már a futballüzlet mintavállalkozásának, a világ legértékesebb sportcsapatbrandjének számít. Ez a tény az emlékezés kapcsán joggal veti fel a kérdést: hogyan illeszthető össze a kegyeleti esemény és a profitkényszer? Ha a halottakból is pénzt akar kicsikarni a menedzsment, az nem csupán ízléstelen, de széles körű felháborodást is kelt, elfordítja a szurkolókat a klubtól, ha viszont nincs bevétel, nagy a kísértés, hogy a költségminimalizálás szem előtt tartásával ne fordítson nagy energiát a megemlékezésre, „ellazsálja” az eseményt. Hogyan oldja fel ezt a dilemmát a világ vezető sportvállalkozása?

Ízlésesen, emberien, zseniálisan.

Háromszázharmincmillió szurkolót persze nem lehet egy adott időpontra és helyre koszorúzásra hívni, de a globalizált világban nem is kell: erre ott van a média világa. Február 6-ra a Manchester United Tv egész napos közvetítéssel készült, amelyet a világhálón mindenki követni tudott. Élő stúdióbeszélgetésekben tűnt fel a klub menedzsmentje, az edzői stáb, kiküldött tudósítók jelentkeztek az Old Traffordról és Münchenből, a hajdani tragédia színhelyéről. Riportok készültek túlélőkkel, a halottak családtagjaival, volt edzőikkel, tanáraikkal, és megszólaltak persze a mai legendák is. David Gill-beszélgetés, Sir Alex Ferguson-interjú, az ünnepi mise élő közvetítése és késő esti dokumentumfilm közreadása jelölte ki a műsorfolyam sarokköveit. Mindezt időben széthúzva, hogy a világ minden sarkában legyen lehetőség valamilyen kiemelt programba bekapcsolódni. A megszólalók, bár meghatottan beszéltek, nem voltak érzelgősek; Sir Bobby Charltonnak is épp csak annyira volt fátyolos a tekintete, amenynyire a barátaira emlékező angol úrtól elvárható és elfogadható.

Feketébe öltözött a klub hivatalos honlapja is. Színüket vesztették a képek, montázsok, feliratok. Eltűntek a szponzori logók, bannerek, reklámlinkek, de eltűntek a vásárlásra ösztönző böngészőablakok is. Az amúgy előfizetős MUTV online mindenki számára megnyílt, ingyen lehetett megtekinteni a dokumentum-összeállításokat, visszaemlékezéseket és élőben követni a televíziós közvetítést. Ez szép és jó, de hol ebben az üzlet?

A hivatásos csapatsportokban klubszinten a drukkerek kiszolgálása a futballüzlet alapja. Ez a digitális forradalom előtt a mérkőzésekre látogatók szolgálatára és szurkolói klubok hálózatának megszervezésére koncentrálódott, ma azonban személyre szabott, interaktív, napi kapcsolatot tesz lehetővé rajongó és csapat viszonyában – a világ bármely pontján (a ManUtd szurkolóinak 55 százalékát Ázsiában tartják nyilván). A kiszolgálás lényege: adni, adni, adni. Adni élményt, szórakozást, letölthető háttérképet, csengőhangot, ünnepi misét, megemlékezést. Közösséghez való tartozást, harmadik otthont. A balhátvéd Patrice Evra az emlékezőműsorban elhangzott szavaival: a United nemcsak nagy klub, de nagy család is. Ahogy az Arsenal, a Liverpool, a Real Madrid, a Barcelona, a Milan, a Juventus, a Bayern München és a többiek is mind, tegyük gyorsan hozzá.

A hét közepén szeretett klubunk jóvoltából családtagjaink halálára emlékeztünk. Másnap megerősítettük MUTV-előfizetésünket, ellenőriztük elektronikus tagságunkat, és eldöntöttük, most már tényleg megrendeljük Wayne Rooney mezét, mert a shoppingszekcióban láttuk, van XXXL-es méret is.

Jó futballszurkolónak lenni. Megéri a pénzt…

A szerző sportközgazdász